Szívesen látnak, ha a kert végében heverünk is

A korábbi tömegfesztivál helyett kisebb, családiasabb, barátságosabb hangulatú rendezvénynek ad otthont Etyek. És milyen jól áll neki!

 Az utolsó nagy, össznépi Kezes-Lábost 2012 szeptemberében rendezték meg Etyeken. Nagyon fájt érte akkor a szívünk, mert nagyon megszerettük ezt a Budapesthez közel, mégis hamisítatlan falusi környezetben megrendezett hangulatos fesztivált. Persze akkor még nem tudtuk, hogy felesleges sajnálkoznunk: a szervezők egy sokkal barátságosabb, családiasabb és igényesebb rendezvénysorozatot álmodtak meg a Pincefesztivál és a Kezes-Lábos helyett: az Etyeki Pikniket.

Zenél a Téka
Galéria: Őszi Etyeki Piknik
Fotó: dá / Urbanista blog

Az évente négyszer, különböző tematikával megrendezett Pikniket nem a megszokott Körpince-Kecskegödör-Kálvária domb térségben kell keresni, hanem az Újhegyi és Szépvölgyi pincesoron. Az első Pikniket 2013. január 19-én tartották a disznóvágás jegyében, a másodikra március 23-án, húsvéti hangulatban került sor. A nyári rendezvényen a sonkák bűvöletében zajlottak az események június 8-9-én. A legutóbbi, szeptember 7-8-án tartott Pikniken – amire végre személyesen is kijutottunk – a szüret, a must és a sajt került a középpontba.

Szőlő a Rókusfalvy pince mögött
Galéria: Őszi Etyeki Piknik
Fotó: dá / Urbanista blog

Bevalljuk, aggódtunk, hogy az "igényesebb rendezvénysorozat" ígérete valójában nem sznobizmust és fellengzősséget takar-e, de semmi ilyesmiről nem volt szó, sőt. Az ember bármelyik portára térjen is be, szívélyesen fogadják és finom falatokkal marasztalják. Mennyei, házi készítésű kekszeket éppúgy kóstolhattunk, mint kézműves sajtokat vagy éppen házi lecsót. És persze kiváló borokat: a helyi borászatok mellett más tájegységekről is érkeztek vendégek Tokaj-Hegyaljától kezdve Villányon át Egerig.

Bár tényleg minden nagyon finom volt, és diétánkat sutba dobva boldogan kóstoltunk meg minden itt kaphatót, a legjobb mégsem az evés-ivás volt a Pikniken, hanem a vendéglátás minősége, a rendezvény hangulata. A korábbi etyeki rendezvényeken egy vicces, vidéki vurstliban éreztük magunkat, ahol mellesleg bort is mérnek és persze lacikonyha is van. Volt persze ebben is valami, hiszen évről-évre visszatértünk ide.

Idill a szőlőben a Garaguly birtokon
Galéria: Őszi Etyeki Piknik
Fotó: dá / Urbanista blog

A Piknikkel viszont elérték, hogy amikor ide látogat, nem egy személytelen kirakodóvásár résztvevőjének érzi magát az ember, hanem szívesen látott vendégnek. Ahol a sajtkészítővel kedélyesen elbeszélgethetünk, ahol kiülhetünk a pince előtti kisasztalhoz vadidegenekkel beszélgetni, ahol, ha úgy tartja kedvünk, a kert végébe vagy a szőlő tövébe is leteríthetjük a pokrócunkat. És ahol a pince mögött egyszercsak egy fergeteges rockabilly-buliba csöppenhetünk, ahol együtt táncol mindenki a kétévestől a nagymamáig.

Kedvenceink az őszi Pikniken
A borok közül a Debreczeni pincészet 2007-es Sauvignon Blanc barrique-ja lett a kedvencünk, az ételek közül a Szépvölgyben, a Zarándok pince teraszán elfogyasztott jókora adag házi lecsót emelnénk ki.
A legjobb buli napközben a Rókusfalvy pincénél volt, ahol a Téka együttes koncertjét lehetett meghallgatni, miközben ki-ki bort kóstolt, piknikezett a fák tövében, vagy éppen a gyerekeit hajkurászta a pincészet mögötti játszótérnél. Este pedig a már említett, Debreczeni pince mögötti akusztikus rockabilly koncert vitte a prímet a Naked Truckers előadásában.

 A Téli Piknik konkrét dátumát nem találtuk meg a rendezvény honlapján, csak azt, hogy 2014 januárjában lehet rá számítani. Mi biztosan ott leszünk!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek