Olyan volt, mintha normális városban élnénk

Szombaton falunap volt Újlipótváros szívében, amolyan boldog békeidőket idéző síppal, könyvekkel, színházzal és kirakodóvásárral. Képekben mutatjuk milyen volt a Pozsonyi út hétvégén.

  

Galéria: Pozsonyi PiknikFotó: Gyöngy Katalin/Travelo.hu

Ötödszörre rendezte meg szombaton a Pozsonyi Piknik Egyesület Újlipótváros ünnepét, a Pozsonyi Pikniket, ahol egyúttal az is kiderült, hogy kinőtték az eddigi helyszínt, ezértidéna Jászai Mari tértől egészen a Szent István parkig tartott a mulatság.

A mostani Piknik elsősorban a színházakról szólt, ezért két nagyszínpadon és egy gyerekszínpadon szórakoztatták a közönséget a fővárosi társulatok, de mindemellett persze volt tombola, gyerek utca, pozsonyi kifli sütő verseny és az évek alatt hagyománnyá vált jótékonysági bazár is.

 

Volt Színészsimogató is

 

Mert amíg a nagy napra a Centrál Színház két idei bemutatójával a Függöny fel! című színházi komédiájával és a Chicago musicallel készült, addig a Színészsimogatóban a színészekkel lehetett találkozni. Így bukkant fel különböző időpontokban a színház direktora, Puskás Tamás, Bozsik Yvette, a Chicago rendezője, Szilágyi Csenge, Cserna Antal, Bereczki Zoltán, Schell Judit, Pokorny Lia vagy épp Borbás Gabi.

A vállalkozó kedvűek aztán végszavazhattak a színház színészeivel, összeolvashatták a készülő vagy már bemutatott darabok jeleneteit. És amíg az igazán bátrak a Chicago legnépszerűbb dalait karaokézhatták el, addig az út menti standokon dedikálások alkalmával találkozhattak az olvasók az írókkal. Éppen a Piknik idejére jelent meg Anna, te hülye vagy? címmel a Spinoza Színház 10 éves történelméről szóló könyv, amit a szerző Sándor Anna dedikált, majd alig kellett továbbmenni, a másik standon már Polgár Judit sakkfenomén tette ugyanezt.

 

Normális városban normális emberek között

 

Utóbbi szerzőre utalva a szervezők a Wallenberg és a Pozsonyi út sarkánál rengeteg sakktáblát állítottak fel, ahol egyébként a gyerekek az Asterix és Obeliszk alakú sakkfigurákkal együtt harcolhattak a rómaiak ellen. Akinek viszont elege volt a kockás táblákból, az kipróbálhatta magát a petanque pályán, vagy egész egyszerűen egy sárga síppal a nyakában végigsípolta a Pozsonyi utat, amerre csak járt.

Egy olvasónk mesélte, aki egyébként a fotókat is készítette, hogy a legnagyobb tömeg a Hadart Művészeti Társaság standjánál volt a Fotózás Süsüvel című projekt miatt, de a rengeteg, színes vásárfia is sokakat csábított. "Volt jótékonysági Piknik Butik, ahol 500 forintért vettem egy klassz karkötőt, de voltak antikváriumok és egyéb régiségkereskedők is. Még egy jó kis lakberendezős könyvet is beszereztem egy olyan könyvesnél, ahol minden könyv 300 forint volt. Ezen a napon minden korosztály és különböző érdeklődési körű ember megtalálta a maga helyét, ételben, italban, mindenben. Az embernek úgy tűnt, hogy átmenetileg egy normális városban, normális emberek között él. Nagyon jó hangulata volt az egésznek."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek