Kirgiz népművészet a Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között rendezik meg a Várban a 27. Mesterségek Ünnepét. A központi téma a gyapjú lesz, a díszvendég pedig Kirgizisztán.

A Budavári Palota körül immár 27. alkalommal kerül megrendezésre a nyár kedvenc családi fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe. A rendezvényt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége idén igazán mozgalmas hónapokon van túl. Májusban 3 napig Ausztriában, Linz belvárosában mutatkozhatott be a magyar népművészet, június végén pedig 2 hétig a tradicionális washingtoni Smithsonian Folklife Festival díszvendége volt Magyarország, ahol közel másfélmillió amerikai élvezhette a magyar kézművesek és zenészek kiemelkedő tudását – áll a rendezvény közleményében.

Huszonhetedszerre települnek ki a mesterek a Várba
Galéria: Mesterségek Ünnepe
Fotó: Arteregó

Augusztus 17. és 20. között viszont ismét minden a magyar közönségről szól. Na meg a gyapjúról, hiszen idén kiemelt téma a gyapjú, és a hozzá kapcsolódó mesterségek: az Oroszlános Udvarban lévő műhelybemutatókon a gyapjút alapanyagként használó mesterségek, így a szövés, viseletkészítés, hímzés, csipkekészítés, nemezelés titkait is elleshetjük.

A hagyományok szerint idén megrendezésre kerülő „Te bárányok gyapjából való..." című tematikus kiállításon is a gyapjúé lesz a főszerep, változatos, érdekes, rendhagyó gyapjúból készült tárgyakkal. A gyerekek sem maradnak ki az élményből, hiszen a játszóházban korhatár nélkül részt vehetnek a gyapjú feldolgozásának különböző szakaszaiban, kipróbálhatják, milyen a gyapjúmosás, hogyan festünk növényekkel, mit jelent a bottal felverés, kézi fésűvel fésülés, nemezelés, szövés-fonás.

Az idei fesztivál díszvendége Kirgizisztán lesz. A közép-ázsiai térségből érkező népművészek ősi technikákat, különleges eljárásokat és szemet gyönyörködtető alkotásokat hoznak el számunkra. Láthatunk majd közép-ázsiai hengerelt mintás nemeztakaró és szabott-varrott shyrdak készítést, különleges csi-szövést, de megismerkedhetünk a kirgiz fejfedők és kirgiz ékszerek csodálatos világával is.

Természetesen azok sem fognak csalódni, akik más mesterségek fortélyaiba kukkantanának bele, hiszen szokás szerint bemutatják tudományukat kosárfonók, gyertyaöntők, kovácsok, fafaragók, fazekasok is, a leglelkesebb érdeklődőket, tanulni vágyókat pedig a Kézműves Iskolák tájékoztatják a mesterré válás lehetőségeiről. Újdonság viszont a Mesélő Mesterek színpada, amelyet az Oroszlános Udvarban találnak a látogatók, ahol a Népművészet Mestereitől érdekes történeteket hallgathatunk majd meg.

Értékes nyeremények várnak a népviseletben érkezőkre
Galéria: Mesterségek Ünnepe
Fotó: Arteregó

Idén is a Hunyadi Udvarban elhelyezett fotóponton várja a Mesterségek Ünnepe mindazokat, akik viseletben érkeznek. Az „Érkezz viseletben" felhívásra készülő fotókat szakmai zsűri bírálja majd el, értékes nyereményekért érdemes előkeresni a különleges öltözékeket. A fesztivál hivatalos Facebook-oldalán pedig már elindult az a képfeltöltős nyereményjáték, amely a „Vásárfia az otthonomban" címet viseli, s amelyben olyan tárgyak fotóját várják a szervezők, amelyeket a Mesterségek Ünnepén vásároltak a játékosok, és megmutatják, hogy fest az otthonukban a kedvenc tárgyuk.

Természetesen nincs fesztivál ma már gasztronómia nélkül: kézműves sajtok mesterei is jelen lesznek, de egyéb finomságokat is lehet majd kóstolni. Nem maradhat el idén sem a zalai dödölle, a töki pompos, vagy a kürtőskalács és a házi rétesek élménye sem. Mézek, mézeskalácsok, kolbászok, kenyerek és jó borok és sok egyéb finomság csábítják majd a fesztivál látogatóit.

Némi kékfestő szuvenír
Galéria: Mesterségek Ünnepe
Fotó: Arteregó

És természetesen a gazdag kulturális program, amelyet szokás szerint idén is két színpadon, a Savoyai-teraszon és az Oroszlános Udvarban élvezhetünk majd. Magyar és külföldi néptáncegyüttesek, bábosok mellett fellép a magyar folk- és világzene számos kitűnősége is: néhány név ízelítőképpen: Kerekes Band, Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa, Zurgó, Cimbailband, Tárkány Művek, Bognár Szilvi, Szvorák Katalin, Etnofon, Gázsa, Berecz András és még sokan mások.

Újdonság az idei fesztiválon, hogy idén először négynapos belépőjegy is vásárolható a felnőttek és kedvezményes áron a 4-14 éves korú gyermekek és nyugdíjasok számára is. Családi jegyből is több variáció lesz: 2, 3 és 4 gyermekkel érkezőkre is gondoltak a szervezők. A jegyárakról a rendezvény honlapján tájékozódhat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek