Boldogságot tanultunk a kínai újév előtt

A Holdújév több napos ünnep az ázsiai országokban, családi összejövetelekkel, baráti bulikkal, gazdagságot jelképező ételek habzsolásával, munkaszüneti napokkal, kaotikus belföldi közlekedéssel. Idén ízelítőt kaphatunk a kínai boldogságszérumból, február 10-én Budapesten is lesz holdújévi fesztivál.

Család, bőség, boldogság és kung fu - ezek voltak a kulcsszavai annak a sajtóeseménynek, amelyet a budapesti Buddha-Bar éttermében az ázsiai Holdújév programsorozatának ismertetésére szerveztek kínai és magyar intézmények képviselői.

Jön a Kígyó éve

Galéria: Kínai HoldújévFotó: Buddha-Bar Hotel

Idén február 10-re esik a Holdújév, amikor is a Sárkány évét a Kígyó éve váltja. Ebből az alkalomból a Millenárison ünnepi programokat rendeznek, az újév előestéjén pedig a tájékoztató helyszínéül szolgáló, ötcsillagos hotelben lesz egy oroszlántánccal és kínai teaceremóniával színesített gasztro parti.

A hazai programok előtt azonban arra voltunk kíváncsiak, Kínában hogyan ünneplik az újévet, amelyről sok európai tudja, hogy Isten őrizze őt attól, hogy pont akkor tervezzen utazást valamely ázsiai országba, mert olyankor összeomlik a közlekedés.

A hal és a húsos táska is bőséget hoz

Ma Ying, a Kínai Művészeti Központ alelnöke 14 éve él Magyarországon, a családjával költözött át Európába. Édesapja diplomata volt, a szülők a nyugdíjas éveikre hazatértek, Ma Ying viszont Budapesten maradt. A gyerekkori Holdújéveit felelevenítve az általános hagyományokról beszélt. "Első nap a család összegyűlik, együtt készítik el a vacsorát. Halat, mogyorót és húsos táskát mindenképpen eszünk. A hal kínai kifejezés jelentése az, hogy többlet, tehát bőséget hoz. A húsos táska a régi kínai pénzre hasonlít, ez is a gazdagság szimbóluma. Ezt közösen készítjük, és hajnali kettőkor esszük meg."

Kínában az újév előestéjén négy-öt órás esztrádműsor van a tévében, amelyben a legtöbb ismert, kínai művész fellép. Ezt a lakosság nagy része hagyományból nézi. Éjfélkor pedig kezdődik az ajándékozás, amely voltaképpen annyit jelent, hogy a felnőttek a gyerekek zsebébe dugnak egy piros borítékot, benne valamennyi zsebpénzzel. Fontos, hogy a pénzösszeg páros szám legyen, mert a páratlan rosszat jelent. A pénzből a gyerekek bármit vehetnek, de legtöbbször édességet szoktak.

Petárdával űzik el a gonoszt

Galéria: Kínai HoldújévFotó: Xinhua News Agency/ Northfoto

Az újév első napján kezdődik a petárdázás, amely a gonosz elűzésére hivatott. Mint azt Ma Ying tovább részletezte, aznap a barátokkal szokás ünnepelni, a második napon pedig indul az országos népvándorlás, mindenki meglátogatja a rokonait. Ilyenkor a távolsági közlekedésben kaotikus állapot alakul ki, ez főleg a vasútra jellemző. A legtöbben már egy hónappal előre lefoglalják a jegyüket, hogy legyen esélyük utazni. Idén február 10-15. között munkaszüneti napok vannak országszerte a tavasz fesztivál alkalmából. "Ilyenkor mindenki pihen, összegzi az évet, tervezi a következőt, és a legfontosabb, hogy mindenki boldog"- tette hozzá az alelnök.

Simon Adrienn kínai szaktolmács hat évet tanult egy kínai egyetemen, majd a Pekingi Magyar Nagykövetségen dolgozott, és szintén az ünnep hurráoptimista hangulatáról beszélt a Travelónak. "Már az előkészületekre is nagy hangsúlyt fektetnek Kínában. Ilyenkor nagytakarítás van, az ajtóra új, páros verset szoktak kiakasztani, amely mindenféle jókívánságokat jelez. Régen ilyenkor cserélték ki a rizspapírt az ablakon, most inkább az a szokás, hogy az ablakokat és az ajtókereteket átfestik, hogy még szebbek legyenek, és különböző, előrajzolás nélküli, csipkeszerű, papírkivágásokat tesznek az ablakba." A tolmács többek közt az emberek mentalitása miatt rajong Kínáért, ami pedig minket, a hazánkban élő kínaiakat látva kicsit meglepett.

Az egészség alapja a boldogság

"A tolerancia, a befogadás jellemző rájuk, kellemes, bársonyos, átfogó gondoskodás. Mi úgy érzékeljük, hogy állandó lökdösődés van a tömegben, egymás lábára taposás, de valójában mindenki figyel a másikra. A munkahelyeken a főnökök is úgy gondoskodnak a beosztottjaikról, ami egy európai embernek túlzás lehet, de nekik természetes." Simon Adrienn lesz egyébként a Millenáris B csarnokában, február 10-én tartandó, ingyenes fesztivál műsorvezetője Jáksó László mellett.

Csak még egy adalék a boldogsághoz. Az eseményen szót kapott Chen Zhen professzor, a Dr. Chen Patika alapító tulajdonosa, aki a magyarok általános egészségi állapotát elemezte. A hagyományos kínai orvoslás és akupunktúra szakértője szerint a magyarok várható élettartama a többi európai országhoz képest látványosan alacsonyabb, és ebben több tényező mellett a két leginkább jellemző ok, hogy nem látjuk be a betegségek megelőzésnek a fontosságát, illetve az, hogy nem élünk elég boldogan. "A pácienst akkor kell kezelni, amikor még nem beteg. Az egészség pedig nem csupán a test egészségét jelenti. Alapja a boldogság" - állítja a gyógyító.

Mit hoz a Kígyó éve?
Míg a mi kultúránkban a kígyó nem egy szimpatikus állat, addig a keleti civilizáció a szépséget, bölcsességes, spirituális nyitottságot tulajdonítja neki. A Kínaiasztrológia.com oldalon összefoglalót olvashatunk arról, mit várhatunk 2013 februárjától egy éven át, amikor a Sárkány évét a Kígyó éve követi. Eszerint az év legmeghatározóbb eleme a fa lesz, hozzá kapcsolódnak a tanulás, a fejlődés, valamint a pénzügyi kérdések, ezek fontossága előtérbe kerül. Az összefogás és a csapatmunka még fontosabb lesz. Az elemhez kapcsolódó szakmák szerencsés időszaka várható, így a faipar, bútoripar, a könyvírás, kertészet, gyógynövények és alternatív gyógyítás állítólag fejlődni fognak. Az év leggyengébb eleme a föld elem lesz, a fennhatósága alá tartozó szakmák - például a bányászat, a kézművesség, az ingatlan és az építőipar - képviselői az előrejelzés szerint nehezebben boldogulnak.

Harcművészeti bemutatók és zene a Millenárison

Galéria: Kínai HoldújévFotó: Xinhua News Agency/ Northfoto

A sajtótájékoztató egyébként látványos kung-fu bemutatóval kezdődött, amelynek tradicionális hangulatát egyetlen tényező rontotta csak, az alákevert, dübörgő house mix. Vasárnap a Millenárison is lesznek harcművészeti bemutatók, shaolin show, kung-fu kupa, és egy kis műfaji ugrással Taiji és QiGong bemutatók. Meg lehet ismekedni a kalligráfiával, és a kínai gasztronómia is bemutatkozik, az ígéretek szerint teljesebb módon annál, mint ahogyan a kínai büfékből ismerhetjük. A helyszínre kivonul Dr. Chen rendelője is, hozzájuk állapotfelmérésért és orvosi tanácsokért lehet fordulni.

A zenei programot Ágoston Béla szaxofonos jazz-zenész kínai és magyar formációi töltik ki, az esti fő szám pedig a GuangXi Akrobatikus Társulat produkciója lesz. Az esemény egyik szervezője, a Szubjaktív Értékek Alapítvány fő célja, hogy ebből a fesztiválból hagyományt teremtsenek, és jövőre, a Ló évét is hasonlóan tudják köszönteni.

Kígyó éve koktél és teaceremónia

A fesztivált megelőző estén a tavaly nyáron nyílt Buddha-Bar az ünneplés terepe. A Holdújév alkalmából vacsoramenüt kínálnak, szerencsesütivel és tradicionális, kínai teaceremóniával 9900 forintért. Az étterem feletti lounge-ban este kilenckor kezdődik a parti oroszlán- és pávatánccal, dj-szettel. Az este itala a vodka alapú year of snake koktél lesz sárgabarack likőrrel, licsipürével, gránátalma sziruppal, szilvalekvárral, narancslével. Édes összetevői bizonyára a boldogsághormonokat serkentik.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek