Kilátás a pezsgőfürdőből a Kékesre

Kódex méretű borlappal, változatos ételekkel, különleges masszázsokkal és óriási fákra nyíló ablakokkal csábít a négycsillagos Lifestyle Hotel Mátra. Igaz, hogy életmód szállodaként hirdetik magukat, de ha úgy tartja kedvünk, akár bundáskenyérrel is indíthatjuk, majd pörkölttel zárhatjuk a napot.

Sajnos kevés hazai szállodáról mondhatom el, hogy pár apró hibától eltekintve kitűnően éreztem volna magam az adott helyen. Pedig sok hotelben megfordultam, de valami mindig hibádzott. Vagy túldíszített volt az én ízlésemnek, vagy éppen túlságosan semmilyen. Túl kicsi volt a wellness részleg, vagy túl nagy, személytelen hodály. Volt ahol nekem már túlságosan zsíros, magyaros volt a koszt, és volt, ahol kopogott a szemem az éhségtől az aprócska fogások után. A Lifestyle Hotel Mátra viszont nem volt sem túl ilyen, sem túl olyan. Azért itt is becsúszott pár malőr, de összességében remek három napot töltöttem el itt, egy igazi csajos wellness pihenés keretében.

A szállodából indulva jókat kirándulhatunk: képünk a Kékestetőn készült
Galéria: Lifestyle Hotel Mátra
(Fotó: mimi / Travelo)

Könnyű elsétálni Mátraházára, csak nem télen

A Mátrafüred és Mátraháza között, gyönyörű erdei környezetben található szállodát a vendégek kilencvenkilenc százalékával ellentétben nem autóval, hanem tömegközlekedéssel közelítettük meg. Eltekintve attól, hogy a Kékesről délutánonként meglepően ritkán járnak buszok Mátraházára, és emiatt segítségkérésre kényszerültünk, nem bántuk meg a döntésünket. A Stadionok buszpályaudvartól nagyjából másfél óra alatt jutottunk el busszal a szállodáig (a MÁV-üdülő megállónál kell leszállni, onnan pár lépés, és már a hotel előtt állunk) 1800 forintért.

Mivel pont akkor érkeztünk a szépen felújított épülethez – korábban egyébként a nyolcvanas évek stílusát idéző Bérc Hotel működött itt, de ennek már semmi nyoma – amikor az előző vendégek kijelentkeztek, a szobánkat még nem foglalhattuk el. De nem is bántuk: a bőröndöket a csomagszobában hagytuk, megittuk a Pirit névre hallgató bárban az üdvözlőitalunkat, majd rövid sétára indultunk a környéken. A terv az volt, hogy a körülbelül 2-3 kilométerre lévő Mátraházát nézzük meg Szanatóriumostul, Pagodástul.

Kezdeti lelkesedésünk ott hagyott alább, amikor a Lifestyle Hotel mellett található Ózon Residence kertjében egyszer csak egy kerítés, és egy fából készült létra állta utunkat. Mivel a Lifestyle recepcióján nem tudták megmondani merre kell menni, kerítést és falétrát pláne nem említettek, nem mertünk nekivágni a fiatal fákból álló erdőnek, ahol a hó körülbelül bokáig ért. (Később kiderült, hogy a wellness recepción mindent tudnak a környékbeli túraútvonalak rejtelmeiről, így tőlük érdemes tanácsot kérni a sima recepció helyett.)

Mesebeli téli táj
Galéria: Lifestyle Hotel Mátra
(Fotó: mimi / Travelo)

Nekivágtunk hát Mátraházának az aszfaltúton, de itt olyan gyakran kellett a szerpentinen száguldozó autók elől elugrálnunk, hogy végül újfent az erdőben kötöttünk ki. És bár később a wellness recepción megtudtuk, hogy tökéletesen jó irányba indultunk, és egyszer csak a turistaösvényen kellett volna kilyukadnunk, feladtuk, mert féltünk, hogy még be se csekkoltunk, de máris elveszünk a Mátrában.

Így hát szégyen szemre visszafordultunk az erdőben, elértük a korábban látott kerítést, csak ezúttal a másik oldalról, visszamásztunk az Ózon kertjébe, majd elfoglaltuk a Lifestyle Hotelben az addigra elkészült szobánkat. Állítólag egyébként már a falétránál adnia kellett volna magát az ösvénynek, így nem lehetetlenség átsétálni Mátraházára. De tartunk tőle, hogy ez inkább csak a hóolvadás után könnyedén kivitelezhető.

Vidám pipacsok a szobában, fotóstáb a medencében

A szobát elfoglalva nagyon elégedettek voltunk: tisztaság, modern dizájn, krémszín és bordó enteriőr, vidám pipacsos képek, hangulatos világítás, tágas fürdőszoba fogadott. Külön pozitívumként könyveltük el, hogy a wifi kifogástalanul működött a szobában, a tévé melletti falban pedig usb-csatlakozót is találtunk, így a magunkkal hozott zenéket és filmeket is minden gond nélkül tudtuk élvezni.

Standard szoba pipacsokkal
Galéria: Lifestyle Hotel Mátra
(Fotó: mimi / Travelo)

A szoba után megnéztük magunknak a wellness részleget is. A legjobban itt az óriási fákra néző ablakok, és a kényelmes pihenőágyak tetszettek. Különösen fokozta a hangulatot a nagy pelyhekben hulló hó, ami szépen lassan teljesen beborította odakinn a tájat. Az viszont már kevésbé volt lelkesítő, hogy az egyik medencét és a pihenőhelyek egy jó részét is elfoglalta a szállodát fotózó csapat. Értem én, hogy valamikor a promóciós fotóknak is el kell készülnie, de hogy emiatt határozottan odébb tessékelik az embert mert épp kicsit belóg a képbe, az nem esik túl jól. Ha már a wellness recepción szóltak volna, hogy egy kis kellemetlenség várható, nem ért volna akkora meglepetésként a dolog, bár örülni akkor sem örültünk volna neki.

Amint levonultak a fotósok, kipróbáltuk a két élménymedencét, ahol különböző hidromasszázs elemekkel dögönyöztettük magunkat. Első napunkon egy szaunafelöntésen is részt vettünk – ez a szálloda garantált és ingyenes programjai közül az egyik, érdemes utánanézni miket kínálnak az ott tartózkodásunk alatt, és bejelentkezni a szimpatikus foglalkozásokra. Tartanak többek között vezetett túrát, gerincvédő tornát, gyerekfoglalkozásokat, vízi aerobikot és hétvégenként jógát is. Ezekért nem kell fizetni semmit, csak az egyórás szaunaszeánszokért kérnek 700 forintot. A félórás felöntés viszont szintén ingyen van, ez egy kis ízelítőt ad a hosszabb szeánszból.

Sörös felöntés, frissítő masszázs

Aki nem akar se sörös, se mézes-sós, se gyümölcsös szeánszot, csak egy jót szaunázna magában, az aromakabin, finn szauna, bio szauna, gőzfürdő és infra szauna közül választhat az ízlésesen kialakított, kavicsokkal és növényekkel barátságossá varázsolt szaunarészlegen. Ugyanitt jégkút és élményzuhanyok is vannak. Ezek a szaunák és zuhanyok fürdőruhában használatosak, ám egy szinttel lejjebb egy aprócska natúr részleget alakítottak ki finn szaunával azoknak, akik a textilmentes szaunázásban hisznek.

Gyönyörű táj, kényelmes fekhelyek, mi kell még?
Galéria: Lifestyle Hotel Mátra
(Fotó: mimi / Travelo)

A wellness részlegen a masszázsokat is kipróbáltuk: én egy különleges, távol-keleti technikájú masszázst, a KoroKant teszteltem. Az ötven perces, tízezer forintba kerülő masszázs teljesen felfrissített, és ahogyan ígérték, valóban enyhülést hozott a fájó hátamnak. Eleinte tartottam a módszertől, hiszen hasonlít a fájdalmat nem nélkülöző thai masszázshoz, de itt nem járkálnak az ember hátán, és ropogtatni sem ropogtatják a páciens izületeit, így teljesen barátságos a dolog. A szálloda biztosít megfelelő, laza textilruhát is a masszázshoz, erre sem kell hogy gondunk legyen.

A marhapörkölttől a bami gorengig

A wellness kalandok után összeszedtük magunkat a szobánkban, és meglátogattuk a szálloda elegáns, Aragonit névre hallgató éttermét. A félpanziós ellátást svédasztalos formában bonyolították le, és a gazdag kínálatból mindenki tudott magának kedvencet választani. Vacsoránál éppúgy találtunk szofisztikált előételeket, mint húslevest gazdagon, bami goreng tésztát, külfönféle salátákat, vagy éppen marhapörköltet.

A desszerteknél is hasonló volt a helyzet: gyümölcsös kókuszhabot éppúgy ehettünk, mint túrógombócot tejföllel. Reggelinél pedig lecsótól a zöldséges omletten át a tejszínes karamellás öntettel nyakon borított palacsintáig minden volt, mi szem-szájnak ingere. Mondjuk az egy kérdés, hogy ez az egészséges életmód koncepcióba miként passzol, mindenesetre mi ott és akkor elégedettek voltunk – később a mérlegre állva viszont már kevésbé.

Fejedelmi reggeli
Galéria: Lifestyle Hotel Mátra
(Fotó: mimi / Travelo)

 A szálloda borkínálata szintén hatalmas, egy kódex méretű borlapból lehet válogatni a magyarországi fajták közül. Első este egy Sauska Rozét, második este egy Bárdos Irsai Olivért ittunk, egyikben sem csalódtunk. Igaz, hogy a bolti árhoz képest borsosan mérték a palackok árát – mindkettő 2800 forintba került – de ilyen szép környezetben, udvarias kiszolgálás mellett ennyi belefért.

Megmentve a Kékesről

A szálloda összes alkalmazottjáról elmondható egyébként, hogy nagyon segítőkészek és udvariasak, tökéletesen tudják a dolgukat. Jól érzi magát az ember vendégként, egy pillanatig sem érzi, hogy a terhükre lenne – persze ez alapvető lenne egy szállodában, de sajnos sok helyen mégis azt érzi az ember, hogy zavarja az alkalmazottakat. Itt szerencsére semmi ilyesmi nem fordult elő, pedig nem voltunk éppen problémamentesek. Szállodai tartózkodásunk második napján kirándulni indultunk a Kékestetőre, ahol tettünk is egy jókora sétát a térdig érő hóban – ha ennek részletei érdeklik, kattintson ide a Hütte blogon olvasható beszámolónkhoz.

A túra végén jócskán átfázva szerettünk volna felpattanni a buszra Mátraháza felé, viszont a következőig még egy órát kellett volna várakoznunk. Felhívtuk hát a recepciót, és küldtek értünk egy autót – meg voltunk mentve. A szálloda ezen kívül még egy jó pontot szerzett nálunk: bár telt ház miatt hosszabbítani nem tudtunk, díjmentesen használhattuk a wellness részleget a kijelentkezés után is. Öltözők, zuhanyzók és hajszárítók is rendelkezésre állnak itt, így a szobánk nem is hiányzott. Búcsúzóul még ittunk egy finom forralt bort a Pirit bárban, majd gyors léptekkel elhagytuk a szállodát mikor egy üzleti utazókból álló csapat kezdte átvenni fölötte a hatalmat.

Mi mennyi?

Kétágyas standard szoba félpanziós ellátással éjszakánként és fejenként 12 900 forinttól

Egy forralt bor a Pirit bárban: 350 forint


Transzfer: 100 forint kilométerenként


Egy palack bor: 2800 forint


Egy nagy üveg helyi ásványvíz: 800 forint


Kilátó a Kékesen: 480 forint


Buszjegy Budapestről Mátraházára: kb. 1800 forint


Buszjegy Mátraházáról Kékestetőre: kb. 200 forint


KoroKan masszázs 10 000 forint


Szauna szeánsz 700 forint

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek