Lebegjen a Holdon, nézzen napkitörést!

A nyugat-dunántúli Csodák Palotája, a Futura egy hónap múlva nyit, de már tesztelhettük az interaktív, természettudományi kiállítást. Kipróbálhattuk, milyen a Holdon járni, építhettünk hallépcsőt, láttunk napkitörést, lőhettünk lézerpuskával. Mosonmagyaróvár ezzel a létesítménnyel szeretné nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni a turizmust.

"Ma egy Science Center feladata megtanítani a fiatalokat, hogy úgy éljenek itt a Földön, hogy még az unokáiknak is legyen életesélyük" – mondta a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont nyitás előtti sajtótájékoztatóján Dr. Szabó Gábor fizikus.

Orgonálás és Holdon járás egy helyen

Galéria: FuturaFotó: dns / Travelo

Mosonmagyaróvár vezetése a turisztika zászlóshajójának nevezte az augusztus 17-én megnyitó komplexumot, ezért magyar, osztrák és szlovák újságírókat toboroztak, hogy próbálják ki a hallépcső-építést, az orgonálást, a Holdon járást, nézzenek napkitörést monitoron, és csillagokat a planetáriumban, lőjenek lézerpuskával, és vegyenek részt egy sor más természettudományi játékban.

Az élményközpont vezetősége semmit sem bízott a véletlenre. Már maga a sajtótájékozató is közel két órás volt, ahol magisztrátust avattak, követeket neveztek ki, átadtak egy csomó megbízó levelet, és még a prezentáció helyszínéül szolgáló auditórium névadójáról, Simonyi Károlyról, az űrturista Charles Simonyi édesapjáról is meséltek néhány családi történetet. Aztán felvonultatták Brasch Bence énekest, mint a létesítmény arcát, megtapsoltuk a hely formaruháit tervező designert, majd szót kapott Pataki János cukrász, és bemutatta a Futura süteményt, végül a koktélkirály Lajsz András sztorizott az alkoholmentes Futura koktélról. Még mindezt felsorolni sem rövid.

Nyalábkisülés és a spiritualitás

A sajtótájékoztató után pedig egy gyereksereg érkezett, hogy ők legyenek ez elsők, akik kipróbálják az élményközpontot. Szociálisan hátrányos helyzetű, illetve gyerekotthonokban élő gyerekeket hívtak, akik olyan lelkesen vetették be magukat, hogy alig győztük követni őket. Szép, nagy káosz alakult ki, csak néhány percre lehetett megállítani őket, de ahhoz is megalapozott indok kellett. Például egy tekintélyes méretű Tesla transzformátor beindítása látványos nyalábkisülésekkel.

A Futurának spirituális küldetése is van, mint megtudtuk. Maga az épület egy 300 éves gabonaraktár, és annak jövőbe mutató és tartalékoló, egykori funkcióját összekapcsolták azzal a mostani feladattal, hogy a jövő generációjának érdeklődését szeretnék a természettudományok felé fordítani. És hogy ez miért is fontos, azt Dr. Szabó Gábor frappánsan fogalmazta meg.

A tudatlanság ön és közveszélyes

Galéria: FuturaFotó: dns / Travelo

"Egy ország, amelyik természettudományos analfabétizmusban nő föl, ön- és közveszélyes. A mai világban sok kérdésről döntenünk kell választópolgárként, de hogyan döntünk olyan kérdésben, amelyekben még magát a kérdést sem értjük?" – mondta a fizikus, és példaként az energiahordozókat hozta fel, amelyekről sokunknak nincsenek pontos ismeretei. A tudósok, követek, magiszterek, védnökök, reklámarcok és még ki tudja, milyen poszton játszó civilek mind arra hívják fel a figyelmet, hogy a természet törvényei megismerhetők játszva is, és ez jó kiindulópont ahhoz, hogy a fiatalok megtanulják a tudatos és fenntartható életmódot.

A 3600 négyzetméteres, négy szintes létesítmény minden szintjét a négy őselem közül egy képviseli, és az interaktív kiállításon sok utalás található a Szigetközre. A legalsó, víz elem szintjén például lehet hallépcsőt tervezni. Ez a folyóvizeket széltében elzáró duzzasztóműveknél a halak szabad áthaladását szolgálja. A következő emeleten, a föld szintjén többek közt a régió élővilágát lehet megismerni, de Szigetköztől elrugaszkodva itt található az a spéci drótkötélpálya is, amely a Holdon járást modellezi, itt levitálhatunk kedvünkre.

A transzformátor építés csak a hobbija

A harmadik emelet a tűz szintje, ahol a lézerpuska és a magas feszültségű tárgyak találhatók, mint a már említett transzformátor. "A tesla-tekercs két légmagos tekercsből áll, és magas feszültséget hoz létre. Nikola Tesla hatalmas generátorokat is épített, volt, amelyik 6 millió voltos kisülést tudott előállítani. Ez olyan 300-500 ezer voltot állít elő" – mondta Sebe István, aki Roskó Farkas kollégájával együtt a szerkezetet építette. Hozzátette, ő nem fizikus, hanem okleveles vegyész és gyógyszerkutató, a transzformátorépítés csak a hobbija.

A legfelső szintet a levegő elemnek szentelték, itt található egy Holdbázis terepasztala, egy félgömb alakú sátor, amely belül planetárium és a napkitörést is itt nézhetjük meg. "Naponta több alkalommal is készítünk felvételt a Napról, látható a mozgása és a kitörései" – mondta Dr. Hegedűs Tibor fizikus-csillagász egy monitor előtt ülve.

A mosonmagyaróvári fürdőtől a Szigetközig

Galéria: FuturaFotó: dns / Travelo

Visszatérve a Földre, ha valaki elutazik a Futurába, egy fél napot is el tud tölteni itt, de hogy milyen más programokat lehet szervezni még a környéken, arról Tama Istvánt, a Nyugat-Dunántúli Régió Marketing Igazgatóságának a vezetőjét kérdeztük.

"Akit a kultúra érdekel, annak a Hédervári Kastélyt ajánlom. Gyönyörű parkban található. Aki gyógyfürdőzne, szeretni fogja a Lipóti Fürdőt, és érdemes a helyi péksüteményeket is megkóstolni Lipóton. Fürdőzni még a mosonmagyaróvári Fluxum Termálfürdőben is lehet" – sorolta a turisztikai szakember. Ez utóbbi fürdő vizét Európa öt, legjobb hatásfokú gyógyvize közt tartják számon, mozgászervi problémákon kívül ivókúraként gyomorproblémák kezelésére használják.

A kedvencem az ecetes hal

Tama István szerint a szigetközi, vezetett kenutúrák kihagyhatatlanok, bár ő inkább motorral szokta bejárni a környéket. "A kedvencem ételem errefelé a szigetközi ecetes hal, amiből a legjobb Halásziban kapható. Ez nyers, dunai hal ecetben és hagymában eltéve. Van egy jó pálinkaház is Dunakilitin, ahol a helyi gyümölcsöskertek legjobbjait lehet megkóstolni, a neve Szigetköz lelke. Aki komplex élményre vágyik, annak azt ajánlom, váltsa ki a Szigetköz kártyát, mert azzal a térség több turisztikai szolgáltatójánál is kedvezményt kaphat".

Ami a szállásokat illeti, Tama István szerint a szigetközi vendégházaknál érdemes körülnézni, mert hangulatosak, a Dunától néhány száz méterre találhatók a szállások. A környékbeli hotelek közül a négycsillagos Hotel Lajta Park Mosonmagyaróváron található, és szintén a városban van, a fürdő mellett a háromcsillagos Thermal Hotel .

Fogászati turizmus barokk környezetben

Mosonmagyaróvár nevezetességei közé tartozik a szélerőmű park is, és a Fő utcai Hansági Múzeum. Az emeleti termeiben állították ki Gyurkovics Tibor gyűjteményét, a pincéjében pedig római kőtár van. A városban rengeteg barokk emlék van, például a Deák téren áll Nepomuki Szent János szobor, de ismert a város első középiskolája, a Piarista Rendház és Gimnázium, amelyet 1739-ben alapítottak.

A műemléki épületek nagy részét ma is használják. A vár és erődrendszer a Nyugat-magyarországi Egyetem épülete, amelynek kertjében nyaranta koncerteket rendeznek. A város egyik legrégebbi épülete a Régi Malom, amelyben az 1710-es évektől kezdve sőrfőzde üzemelt. A fogászati turizmus hívei pedig szép, barokk épületekben tehetik rendbe a fogaikat, ez is a város egyik attrakciója.

Címlapkép: Fehérvári Róbert

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek