Tetovált kockahas és dunai vagányok

Dunabogdányban kijelölt strand és ingyen wifi is van, Kisorosziban virágzik az indián kultúra és falusi turizmus. Strandolni pedig az erdős-mezős Szigetcsúcsnál lehet fűzek és helyi vagányok közt. Duna-parti szabadstrandok a tömegiszony kikerülésére, második rész.

"Eredetileg túrázni jöttünk. Van egy magyar barátunk, aki nálunk járt egyetemre, és sokat mesélt Dobogókőről, és a Rám szakadékról. Nagyon szép helyek, bár arra nem számítottunk, hogy vallási jelképek lesznek az erdőben. Úgy látszik, ez zarándokhely. És ha már erre jártunk, megnézzük a Dunakanyart is" – meséli egy fiatal holland pár a nagymarosi kompállomás teraszán lángosra várva. A Visegrádi-hegységet már látták, a terveik közt szerepel az is, hogy a Börzsönyben is kirándulnak. Szívesen megmásznák a Csóványost, ha nem lenne kánikula.

Dunabogdány: sűrűsödnek a lángosozók, a kocsmák

Fotó: Páth Dániel

Egyelőre azonban tombol a nyár, mi pedig elkapjuk a visegrádi kompot (autónként 1500 forint az átkelés, személyenként 420 forint), hogy folytathassuk a strandkörképet a Dunakanyarban. Gödön, Verőcén és Nagymaroson már jártunk, a következő állomásunk pedig Dunabogdány. Már kezdjük kiismerni magunkat a szabadstrandok közt. Ahol a főúton sűrűsödnek a büfék, lángosozók, kocsmák, arra lesz a lejáró a Duna-partra.

Dunabogdányban a Forgó Étteremnél lehet a szabadstrandhoz kanyarodni, ahol egy falapra festett autó, sátor, hamburger és kóla kombó jelzi, hogy a Bogdányi Vízisport Egyesület a bőség földje. Még strandszakaszt is kijelöltek a fürdőzésre, bójákkal jelzik a fürdőterületet. Balra a kemping található, a jobb oldali erdős rész felé pedig nagy táblán hirdeti magát a Heim sütőde, friss pékárujával.

Továbbra is keressük a legjobb Duna-parti helyeket!


Ha van kedvenc Duna-parti strandja Győrtől Mohácsig, ossza meg velünk néhány személyes élménnyel együtt az olvir@travelo.hu címen! Akár a strandolás, akár a horgászás, akár fröccsözés élménye miatt szeret oda járni, szeretnénk megismerni a véleményét. Az írások alapján összeállítunk egy toplistát a legjobb Duna-parti helyekről.


Hal nincs, de wifi van

"Nyaranta itt nagy nyüzsgés van, plédekkel, nyugágyakkal jönnek ki az emberek. Volt már, aki a grillsütőjét is magával hozta, és hozzá dobozban a bepácolt húst. A férjem is gondolkozott rajta, hogy ha majd az unokák nálunk nyaralnak, lejön velük pecázni, hozza a grillsütőt, frissen előkészíti majd a halat, megsüti, aztán mehet rá egy kis olaj, fokhagyma és citrom, és már ehetik is. De még nem vett rá minket a lélek, hogy lehordjunk ide minden kelléket" – mondja egy hatvanas asszony.

Ellátmányért nem kell messzire mennünk, ha friss grillételek helyett az olajban sült megoldás is megfelel. Közvetlenül a part mellett található a Szúnyog büfé, ami tekintélyes szénhidrát-lelőhely. A hamburgerek 500 forint körül kaphatók, a vega hamburger 600 forintba kerül, az elnevezés valószínűleg a rántott sajtos változatot jelenti, és van pulyka nuggets is 600 forintért. Vannak jégkrémek, sült halak, és hekk viszont nem kapható itt, és az erre vonatkozó kérdésen csodálkozott is a büfés hölgy. Ha a rántott hal nem is része a bogdányi parti életnek, internetben nincs hiány. A büfé ingyen wifit biztosít, így a strandolók a helyszínről posztolhatják naplementés fotóikat.

Sör és bor mindenkor

Fotó: Páth Dániel

A szemközti Forgó étterem fő dizájneleme egy fém napraforgó, egy hatalmas terasz, és egy kőből készült kúthoz épített, apró törpe, táblával jelezve, hogy egy szobrászművész egyedi alkotása. Az étterem sajnos pont technikai szünetet tart, de az épülethez tartozó, sörözőként működő pincehelyiség nyitva van. A vendégek még a bejáratnál is ülnek az utcán, és odabentről a hetvenes-nyolcvanas évek slágerei szólnak. Aki pedig inkább borozna, csak néhány métert kell megtennie a Főútig, ahol a Cirpi Borház várja a betérőket.

Errefelé, a szentendrei kistérségben mindenféle gyümölcsből készítenek bort. Tahitótfalun például eperbort hirdetnek az utak mentén nagy mennyiségben. Dunabogdányban amellett, hogy itt található egy népszerű, Duna-parti pisztrángsütő, más programokkal is el lehet tölteni egy rövidebb időt. A Kossuth Lajos utcában található a Helytörténeti gyűjtemény, ahova előre be kell jelentkezni. Van néhány szép templom is, ezek közül a falu északi részén található késő barokk stílusú Szent Rókus kápolna a legrégibb. A Szent Donát kápolnához vezető keresztút stációit az 1870-es években építették.

A strandolás szabályai Dunabogdánynál


"A dunabogdányi szabadstrandon minden további nélkül szabad úszni a kijelölt területen belül" – mondja Dr. Fülöp Tibor alezredes, a Dunai Vízi Rendészeti Kapitányság viziközlekedési osztályvezetője. A fürdőzésnek azonban több szabálya is van, amelyeket a parton egy tájékoztató táblán gyűjtöttek össze. Eszerint bőrbetegséggel, vagy nyílt sebbel nem ajánlott a vízbe menni, kutyákat úsztatni itt nem szabad, és ha gyerekcsoport érkezik, akkor egy úszni tudó, és a vízimentésben jártas felnőttnek felügyelnie kell őket a partról.


Kisoroszi: elindult a szigetcsúcsi nyár

Kisorosziba a legkönnyebb úgy juthatunk el, ha áthajtunk a Tildy Zoltán hídon , amely Tahitótfalut és a Szentendrei-szigetet köti össze. A híd leginkább arról nevezetes, hogy apró darabokban szállították a helyszínre és ott szegecselték össze kézzel a második világháború után. Mostani nevét 2007-ben kapta. A 31 kilométer hosszú Szentendrei-sziget szép, természeti környezet, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik, tele nyárfákkal, füzekkel. Jó néhány erdei sétány és pár lovarda is található itt.

Kisorosziban egy szakaszon az előbbiekhez hasonlóan sűrűbbé válnak az éttermek, büfék, kocsmák, de ez itt kivételesen nem azt jelzi, hogy közel vagyunk a szabadstrandhoz. "A Szigetcsúcson szoktak strandolni az emberek. Egyszerű eljutni oda. Tovább kell menni a főúton, ami egy ideig betonút, majd kavicsos út lesz belőle, ott egyenesen tovább" – igazít bennünket útba a Rácz Fogadó pincérnője, amelynek teraszán megálltunk ebédelni.

Ebéd közben a teheneket hazahajtják

Fotó: Páth Dániel

Jól választottunk, itt remek pontyhalászlét lehet kapni 1290 forintért. Alapból nem csíp, de megtoldhatjuk friss zöldpaprikával, és a túrós csuszájuk is egészen jó. Vannak vegetáriánus ételeik is, és ez az irányzat nem kizárólag a rántott patiszonban csúcsosodik ki, vannak például grill zöldségek is. A gulyáslevesük 990 forint, a két fogásos napi menü 850. A Soproni Ászok 260 forintba kerül, ez az egyetlen csapolt sörük, a pálinkák viszont húzósak. Egy feles Talléros pálinka majdnem 1000 forint. Persze mindehhez autentikus környezet tartozik, amíg ebédeltünk, az utcán a teheneket hajtották éppen haza.

Újra kapható Piri néni lángosa a Szigetcsúcson! – hirdeti egy A4-es papír a fogadóban, hogy elindult a nyári szezon, így hajtunk is tovább a strand felé. A sziget végénél erdei táborozóhely van, és a kis tisztásokkal tagolt vízparthoz az erdős területen keresztül már autóval nem, csak gyalog juthatunk el. A parkolóban egy félmeztelen férfi fogad bennünket, a hasán egy egészen meglepő kockahas-tetoválással. Egy szót sem szól, de már tudjuk, merre kell haladnunk.

Ne is törődj a krokodilokkal!

"Persze, nyugodtan menj be a vízbe. Ne is törődj a krokodilokkal, csak négyezer van belőlük, de ilyenkor nem jönnek elő. Ha mégis történne valami a vízben, azonnal megyünk menteni" –viccelődött az egyik tisztáson egy három tagú férficsapat, akik arra a kérdésre, hogy itt be szabad-e menni a vízbe, eljutottak Kisoroszitól a Baywatchig. Ezalatt kajakosok húznak el az öböl mentén. Itt lehet pecázni, csónakázni is, mindenkinek ajánlott, aki nem egy beton napozóteraszon érzi jól magát.

Kisoroszi azonban mást is tud. Itt található a Cseres tó, ahol csuka, dévér, kárász, harcsa és ponty is él, és a horgászok a rekordjaik közt tartják számon, hogy itt egyszer egy 10 kilós amúrt, máskor pedig egy 12 kilós pontyot fogtak. A községben van golfpálya, és itt létesült Baktay Ervin orientalista Indián-cowboy Múzeuma, ahol az indián romantikát a Western játékok emlékhelyén ismerhetjük meg jobban, aki pedig ennél nagyobb katarzisra vágyik, jelentkezhet a Halápi lovastanya indiántáborába.

A strandolás szabályai Kisorosziban


"Kisorosziban, a Szigetcsúcsnál van a szabadstand, ahol nincs kijelölt fürdőhely, ugyanakkor községről van szó, a fürdést így nem tiltja a szabályzat" – mondta Dr. Fülöp Tibor. A Szigetcsúcs erdős-mezős, tagolt partján csak jó látási viszonyok közt ajánlott csobbanni.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek