Két év óta először csak 4 ország turistái léphetnek be Japánba

Két év után Japán ismét fogadja bizonyos feltételek mellett négy ország (az Egyesült Államok, Ausztrália, Thaiföld és Szingapúr) turistáit – jelentette be kedden Tokióban a kormány. A turisták szervezett utazás keretében látogathatnak az országba, hivatalos idegenvezetők kísérik őket, és az útiterveket előre rögzítik.

Az egyik kedvelt látványosság Japánban a Chureito Pagoda, háttérben a FudzsiForrás: Sean Pavone/Shutterstock

Japán a koronavírus-világjárvány miatt lezárta a határait, és csak nemrégiben kezdte meg a határzár feloldását. Március óta ismét fogadnak üzleti útra Japánba érkező külföldieket – közöttük diákokat és vendégmunkásokat –, de korlátozott számban: napi tízezret. Ez a szám helyi médiaértesülések szerint júniusban a duplájára emelkedik.

Japán eddig tiltotta a külföldi turisták belépését. Más országokban viszont, ahol hasonlóan szigorú korlátozásokat vezettek be (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea és Szingapúr), a múlt hónapokban már megnyitották a határokat.

A beutazás feltétele a 3 védőoltás megléte és magán-egészségbiztosítási szerződés megkötése – olvasható a japán idegenforgalmi hivatal közleményében.

Az ebben a hónapban érkező turisták számára kötelező a repülőút előtt 72 óránál nem régebbi, illetve az érkezéskor megismételt negatív Covid-19-teszt. A világjárvány előtt Japán egyre nagyobb szerepet szánt gazdaságában a turizmusnak. 2019-ben 31,9 millió külföldi látogatót fogadott, ami új rekord volt, és 2020-ban - amikor a nyári olimpiai játékokat tervezték megtartani - 40 millió látogatóra számítottak. A világjárvány miatt ez a cél meghiúsult, és Tokió végül 2021-ben zárt ajtók mögött tartotta meg az olimpiát, írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek