Leszakadt a vendégek alatt egy londoni kocsma galériája

Tizenhárman megsérültek a kelet-londoni Hackney Wick negyed egyik kocsmájában szombaton, miután leszakadt a helyiség felső szintje. A tűzoltók hét embert mentettek ki a romok közül, négy embert kórházba szállítottak – írja a BBC.

A helyi hatóságok (Tower Hamlets Council) szóvivője elmondta, hogy jelenleg a katasztrófavédelemmel és egy építőmérnökkel együtt dolgoznak a magántulajdonban lévő épület felmérésén. Egy szemtanú, Amelia a bárban volt, amikor az eset történt. "Amikor láttam, hogy leszakad előttem, biztos voltam benne, hogy lesznek halottak" – mondta. "Szóval hálásak vagyunk, hogy biztonságban lehetünk. Aggódni kezdtem a környéken lévő hasonló bárok biztonsága miatt is" – tette hozzá.

Egy másik vendég, Hal, egy stratfordi mentális egészségügyi dolgozó és terapeuta az emeleten volt, amikor az leszakadt, de néhány karcolással sikerült megúsznia a zuhanást. "Úgy hangzott, mint egy dübörgés, egy kicsit olyan volt, mint egy földrengés. Az ilyesmire lehetetlen felkészülni" – mondta a BBC-nek. Azt mesélte, hogy "a bár felső szintjének kellős közepén volt", de szerencsére ki tudott mászni a romok közül. "Mindannyian segítettünk egymásnak" – mondta.

Brian Jordan, a Londoni Mentőszolgálat stratégiai parancsnoka elmondta, hogy az összeomlást súlyos incidensként kezelték, és a légimentők csapatait küldték a helyszínre. Hét ember az emelet fennmaradó részén rekedt – őket létrával segítették le a tűzoltók, hogy biztonságosan kijuthassanak az épületből.Harriet McMahon a félemelet alatt ült a barátjával, amikor az porfelhők és sikoltozások közepette összeomlott. „Azt hittem, az egész hely összeomlik" – mondta. „Kirohantunk, majd visszamentünk, mert a kulcsainkat és a telefonjainkat az asztalon hagytuk. "Végül megtaláltuk a cuccainkat. Borzalmas volt. Mindenhol emberek és cuccok hevertek."

A Two More Years nevű bár Instagram-bejegyzése szerint a helyszín "egyelőre" zárva marad. "Együtt érzünk az érintettekkel." – írják. A közlemény szerint "szerencsére" senki sem szenvedett súlyos sérüléseket.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek