A külhoni magyarok már nem utazhatnak vízummentesen az USA-ba

Az Egyesült Államok hatóságánk döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi határain kívül születtek.

A fotó illusztrációForrás: Ronile/Pixabay

A napilap az Utazás a köbön című blog bejegyzése alapján írta, hogy az amerikai hatóságok az Elektronikus Beutazási Engedély (ESTA) kiváltását csak azoknak a magyar állampolgároknak teszik már lehetővé, akik Magyarország jelenlegi területén születtek.

Tavaly hónapokig nem léphettek az Egyesült Államok területére a schengeni övezetbe tartozó országok polgárai. Az amerikai hatóságok döntésére immár a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata is felhívja a figyelmet a honlapján - közölte az MTI a Krónika című erdélyi magyar napilap cikke alapján.

A lap szerint az erre vonatkozó döntés már tavaly februárban megszülethetett, ám sokáig nem tűnt fel, mert a koronavírus-járvány miatt Washington utazási korlátozásokat vezetett be.

Ha a Magyarország jelenlegi határain kívül született magyar állampolgárok Amerikába utaznának, vízumot kell igényelniük, még akkor is, ha történetesen évek vagy évtizedek óta Magyarországon élnek. A Romániában élő magyarok ezt csak a bukaresti diplomáciai képviseleten tehetik meg, a budapesti nagykövetségen csak azokat a magyar állampolgárokat fogadják, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek - írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek