Vulkán kráterébe zuhanva vesztette életét egy idős férfi Hawaiin

Hawaii legaktívabb vulkánjának, a Kilaueának a kürtőjébe zuhanva vesztette életét egy idős férfi – közölte kedden a Hawaii Tribune Herald című lap és Brinkwire című amerikai hírportál.

A Kilauea igen aktív, itt éppen a 2018 június 28-i kitörésekor láthatóForrás: United States Geological Survey/Wikipedia

A férfi eltűnését hétfőn reggel jelentették a Hawaii Nemzeti Park (Hawaii Volcanoes National Park) területén. A 75 éves helybéli lakos holttestét később a tűzhányóban találták meg és 30 méteres mélységből hozták fel a parkőrök helikopter segítségével, írja az MTI.

A férfi állítólag lezárt területről zuhant a mélybe, a hatóságok ezért vizsgálatot indítottak az ügyben.

Nem ez az első eset, amikor egy turistát halálos baleset ér a szigeten. Idén februárban írtunk arról, hogy a helyi hatóságok már fontolóra vették, hogy azok a felelőtlen látogatók, akik letérnek a kijelölt útvonalakról vagy szabálysértést követek el, hamarosan az anyagi terheit is viselhetik, ha meg kell őket menteni. Hawaii festői túraútvonalaival együtt ugyanis járnak a kockázatok is, gyakran lehet találkozni például olyan táblákkal, amelyek árvízre, veszélyes sziklákra, vulkánkitörésre vagy hulló törmelékre figyelmeztetnek. Bár a táblák jelzik, hogy bizonyos területek le vannak zárva, sokan még sem veszik ezeket figyelembe, és veszélyes helyzetekbe kerülnek. Ez a kisfilm Hawaii 10 legveszélyesebb természeti katasztrófáját mutatja be az elmúlt 100 évből.

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a Kilauea tavaly szeptember 29. óta aktív ismét, a baleset napján ráadásul 4,3-as erősségű földrengés is volt a térségben, de nem keletkeztek jelentősebb épületkárok. Az USGS szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a Kilauea fokozott tevékenységi fázisba lépett, amely növeli újabb kitörések valószínűségét.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek