Szennyező forrás veszélyezteti Szombathelyen a védett halakat

Tucatnál is több védett faj került elő a Perint-patak szombathelyi szakaszáról, ahol azonban szennyező forrásra is bukkantak, amely veszélyeztetheti a halakat. A patak 150 méteres mintaszakaszról összesen 14 faj egyedeit mutatták ki szakemberek tavaly szeptember 15-én végzett halászatuk során – írja a pecaverzum.hu.

Szombathely belterületén, a közúti hídnál, a Szőlős elnevezésű területrészen történt a munkavégzés. Nagy meglepetést okozott, hogy már a halászat kezdetén több bolgár csík is a hálóba akadt a vágócsíkok mellett. A kézre került, korábban törpecsíkként ismert halak között egy balkáni csíkot is találtak. Ezt követően további védett fajok egyedeit is megfogták, több nyúldomolykó, sujtásos küsz és a kövicsík is megmutatta magát. Különösen nagy egyedszámban került elő a szintén védett dunai küllő és a szivárványos ökle.

Magyarországi nyúldomolykóForrás: Harka Ákos / Wikipédia

A kutatók helyszíni tapasztalatai szerint a vízfolyás belterületi szakaszán a meder erősen módosított, a mintaszakaszon tisztítatlan szennyvíz bevezetésének nyomait fedezték fel a parti növényzeten, mindazok ellenére, hogy az érintett 150 méteres rész a szombathelyi szennyvíztisztító bevezetése felett található.

A Sabanejewia fajok képviselőit a lentebbi, Balogunyomnál lévő mintaszakaszunkon már nem is találták meg, így a szombathelyi belterületi szakaszon élő elszigetelt populáció védelmére kiemelt figyelmet kellene fordítani a szennyező forrás felszámolásával, amely hosszú távon veszélyeztetheti az értékes halfaunát – figyelmeztettek a szakemberek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek