Horvátországban visszatér a karantén a beoltottaknak is

Két horvát állampolgárnál azonosították az új koronavírus variánst, akik egy külföldi találkozón kaphatták el a fertőzést. Később egy harmadik személyt is omikronfertőzöttnek nyilvánítottak, ő egyike azoknak akiket teszteltek a 16 személy közül, akik érintkeztek a fertőzöttekkel - adja hírül az MTI.

Oltás a petrinjai katonai támaszponton, Zágrábtól mintegy 50 kilométerreForrás: AFP/Str

A horvát közegészségügyi intézet igazgatója kiemelte: a fertőzötteknek nincsenek súlyos tüneteik, járványügyi megfigyelés alatt állnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy a beoltottaknak és a koronavírus-fertőzésből felgyógyultaknak is 14 nap karanténba kell vonulniuk, ha fennáll a gyanúja annak, hogy érintkeztek olyan személlyel, aki az új omikron variánssal megfertőződött vagy megfertőződhetett. Az érintetteknek a karanténba vonulás első és utolsó napján is PCR-tesztet kell végezniük, azok pedig akik nem kaptak oltást és nem estek át korábban a fertőzésen, a hatályos törvények szerint, tíz napig karanténban maradnak.

A több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában, 3262 új fertőzöttet azonosítottak, a vírus okozta Covid-19 betegségben 58-an haltak meg. Kórházban jelenleg 2436 beteget ápolnak, közülük 319-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban 2 210 635-en kaptak védőoltást, és 1 989 027-en már megkapták a második adagot is. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek