Több ország is leállította a légiközlekedést a dél-afrikai régióból

Sajid Javid brit egészségügyi miniszter bejelentette, hogy péntek déltől hat afrikai országból, Dél-Afrikából, Namíbiából, Lesothóból, Botswanából, Eswatiniből (Szváziföld) és Zimbabwéból nem fogadnak repülőket, amíg kivizsgálják a Dél-Afrikában nemrég felfedezett, B.1.1.529 jelű új vírusvariánst. 

Maszkot viselő emberek egy johannesburgi üzletközpont mozgólépcsőjén 2021. november 26-ánForrás: MTI/AP/Denis Farrell

Nagy-Britanniában nem észlelték ennek a koronavírus-változatnak a jelenlétét, és világszerte is nagyon kevés esetben azonosították. Eddig Dél-Afrikában, Hongkongban és Botswanában összesen 59 ember szervezetében mutatták ki jelenlétét. Úgy tűnik, hogy a variáns egyetlen dél-afrikai országrészben koncentrálódik, bár vannak arra utaló jelek is, hogy Dél-Afrika kiterjedt térségeiben jelen lehet.

Szakértők szerint ez a változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest, és most elsősorban azt kell vizsgálni, hogy ez a vírusfajta nem tud-e valamilyen mértékben áthatolni a koronavírus ellen jelenleg használatos oltóanyagok nyújtotta védelmen.

A brit kormány vörös utazási listáján, ahol a vírus szempontjából legkockázatosabb országok szerepelnek, november 1. óta egyetlen ország sem volt rajta, vasárnaptól azonban felkerül a hat afrikai ország. A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében kell karanténba vonulniuk, mely 2285 fontba (csaknem egymillió forintba) kerül.

Oltásra váró emberek egy üzletközpontban kialakított oltópontnál Johannesburgban 2021. november 26-ánForrás: MTI/AP/Denis Farrell

Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter közleményében aggodalommal szól arról, hogy mekkora kárt okoz a brit döntés mindkét ország turisztikai iparának és vállalkozásainak. Hozzátette, Dél-Afrika felveszi a kapcsolatot a brit hatóságokkal, hogy megpróbálja rávenni őket a döntés felülvizsgálatára, emellett az Egészségügyi Világszervezet vírusfejlődéssel foglalkozó munkacsoportjának sürgős ülését kérte, hogy megvitassák az új változatot.

Izrael is hasonló korlátozásokat vezet be

Az izraeli kormány szintén vörös listára helyezte az említett országokat és Mozambikot, és leállítja az érintett országokból érkező repülőjáratokat. Ezen országokból egyelőre nem utazhatnak be külföldiek, az izraeli állampolgároknak pedig kéthetes karanténkötelezettséget írnak elő, szintén külön erre a célra kijelölt szállodákban. A karanténhotelekből egy hét múltán lehet távozni két negatív PCR-teszt elvégzését követően. Izrael 9,4 millió lakosának kétharmada már megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját, 43 százalék pedig a harmadik oltást is.

Utasok az izraeli Ben Gurion repülőtéren, még a korlátozások előttForrás: AFP/Jack Guez

Más országok is csatlakozhatnak

Nagy-Britannia és Izrael mellett Szingapúr és Olaszország is bejelentette, hogy korlátozni fogja a Dél-Afrikából és a közeli országokból érkezők beutazását, és Japán is arról döntött, hogy szigorítja a Dél-Afrikából és öt másik afrikai országból érkező látogatók határellenőrzését. Közben az Európai Bizottság szintén a légiközlekedés leállítását javasolja a dél-afrikai régióból. Ursula von der Leyen Twitter-üzenetében további részletek nélkül közölte, hogy az óvintézkedést a brüsszeli testület a tagállamokkal szoros együttműködésben fogja javasolni.

A Dél-afrikai Köztársaság illetékes hatóságai csütörtökön számoltak be arról, hogy az országban a koronavírus új variánsát fedezték fel, amely aggodalomra ad okot, mert több mint harminc mutációval rendelkezik, amelyek szokatlan mintázatba rendeződtek. Ennek következtében a variáns könnyebben kikerülheti a szervezet immunválaszát, valamint gyorsabban terjed a fertőzés.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek