Visszatérő korlátozások: ismét kötelező a maszk a tömegközlekedésben

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök kora délelőtti Kormányinfón jelentette be a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb intézkedéseket. Ahogy fogalmazott, az "előrejelzések sokfélék a járvánnyal kapcsolatban, de a negyedik hullámban ugrásszerűen nőni fog a fertőzöttek száma, a kórházban kezeltek száma kisebb mértékben, de szintén emelkedni fog, a helyzet intézkedéseket indokol". Ezért az alábbi intézkedésekről született döntés:

• A munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára, ha ezt szükségesnek látják.

• A közösségi közlekedési eszközökön november elsejétől kötelező a maszkviselés.

• Az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezetnek be. A szociális intézményekben az intézményvezetők dönthetnek erről.

Gulyás Gergely ezt követően az oltások fontosságát hangsúlyozta, miközben hozzátette, a vakcinától és a most bejelentett intézkedésektől azt remélik, hogy ezekkel a negyedik hullám megfékezhető lesz. Az állami szerveknél széles körben elő fogják írni az oltási kötelezettséget, az önkormányzatoknál a polgármesterek lesznek jogosultak dönteni erről.

A fotó 2021. május 17-én készültFotó: Csudai Sándor

A legfrissebb adatok szerint hazánkban 4039 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 859 378 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 45 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 692 főre emelkedett. Jelenleg 1 970 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 204-en vannak lélegeztetőgépen – olvasható a Koronavírus.gov.hu oldalon. 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek