Elsodródott a matrac, a Balatonba fulladt egy testvérpár vasárnap délután

Vasárnap este az Atv.hu írt arról, hogy délután nyoma veszett egy testvérpárnak a balatoni Alsóbélatelep közelében, miután elsodródott a matracuk. Az értesüléseik szerint egyiküket egy segítő megtalálta, az értesített esetkocsi megérkezésekor próbáltak az életéért küzdeni, de már nem tudták megmenteni. Később a testvérét a vízben találták meg holtan – mondta a Heti Naplónak Bogyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, akik négy hajóval indultak az eltűntek keresésére.

A hírt a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője is megerősítette a 168.hu-nak. Orbán Zoltán a lapnak elmondta, 14:30-kor kaptak bejelentést arról, hogy elmerült két fiatal az alsóbélatelepi strandnál, akik matraccal mentek a vízbe. Az egyik testvér 13 éves volt, az ő holttestét fél négykor találták meg, a 17 éves testvér holtteste pedig hét óra után egy perccel került elő.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke azt is elmondta, hogy a gyerekek úszástudása nem volt megfelelő ahhoz, hogy mély vízbe menjenek.

A rendőrség hivatalos közleménye szerint szombaton a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai három esetben összesen hat embernek segítettek partra jutni. Volt egy műszaki hibás vitorlás, és elsodródott Kite szörfösöket is ki kellett menteni. Vasárnap Révfülöpön az MTK szárazföldi egység és az Alfa vízi kiemelt egység látott el egy személyt, akit délután a Légimentők helikoptere szállított kórházba – olvasható a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának Facebook-oldalán.

Szombaton este pedig a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett segélykérés egy balatonszárszói strandról, miszerint egy tízéves kislány eltűnt a Balatonban, a szülei nem találják. A szárazföldi és a vízi rendőrök azonnal elkezdték keresni a gyereket, akit végül a balatonföldvári körzeti megbízott talált meg. A kislány Balatonföldvár felé sodródott a vízben egy SUP deszkán, láthatóan teljesen kimerülve és rémülten. A törzszászlós azonnal kisegítette a vízből, majd a szolgálati autóval az aggódó szüleihez vitte, és épségben átadta nekik – írja a Sonline.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek