Bejelentették: Angliában szeptembertől csak két oltás beadása után látogathatók az éjszakai szórakozóhelyek

Angliában szeptember végétől csak azok látogathatják az éjszakai szórakozóhelyeket, akik igazolni tudják, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapták – jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. A bejelentés miatt sokan az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak a lezárások és a vakcinák beadatása ellen. 

A tüntetők a lezárások és a Covid- oltások ellen tiltakoztak Londonban, a Parlament téren 2021. július 19-énForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Wiktor Szymanowicz

Az éjszakai szórakozóhelyek a tavaly márciusban, a nagy-britanniai koronavírus-járvány elhatalmasodásának időszakában elrendelt első országos zárlat óta most nyithattak ki először. Johnson kijelentette: szeptember végéig a 18 évesnél idősebbek mindegyikének meglesz a lehetősége arra, hogy mindkét oltási adagot megkapja, és ettől az időponttól fogva a kormány tervei alapján csak azok kereshetik fel az éjszakai szórakozóhelyeket és más, nagy tömegeket vonzó létesítményeket, akik teljes körű immunizációban részesültek.

Boris Johnson közölte: nem akarja ismét bezáratni az éjszakai bárokat – ahogy ezt más országokban megtették a fertőzések terjedése nyomán –, de ehhez az szükséges, hogy ezek a létesítmények is megtegyék ennek érdekében mindazt, amit a társadalmi felelősségérzet alapján meg kell tenniük.

Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója a hétfő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az éjszakai bárok és más hasonló létesítmények a koronavírus "szuperterjesztőivé" válhatnak, mivel ezeken a helyeken rendszerint sokan tartózkodnak egymás szoros közelségében.

A szakmai szervezetek képviselői felháborodással fogadták Johnson hétfő esti bejelentést. Szerintük a rendelet konfliktusokhoz vezethet a szórakozóhelyek személyzete és a vendégek között, sértheti az esélyegyenlőségi törvényeket, és kérdéseket vethet fel a fogyasztók személyi adatainak kezelési módjával kapcsolatban, írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek