Újabb halálos baleset történt egy amerikai nemzeti parkban

Sajnos már többször beszámoltunk olyan hírről, hogy egy-egy nemzeti vagy állami parkban történt kirándulás tragédiával végződött, különösen sok alkalommal történt már ilyesmi az Egyesült Államokban, ahol igen változatos, és helyenként veszélyes is a táj: magas hegyek, sebes sodrású folyók váltogatják egymást. Ezúttal egy tinédszer korú lány vesztette életét, miután lezuhant a szikláról a Missouri államban lévő Johnson Shut-Ins állami parkban – közölték a hatóságok.

Ezen a helyen folyók és sziklák tarkítják a tájatForrás: mostateparks.com

 A 18 éves Mariah Brielle „Elle" Schramm szombaton a barátaival úszott, de közben felmászott egy szikla tetejére, és onnan a mélybe zuhant – írja a nypost.com. "Elvesztette az egyensúlyát, megcsúszott, és körülbelül 50 métert zuhant" – mondta Thomas G. Dresner ezredes, a Missouri State Park Rangers őre. Dresner szerint a víz elég mély volt, így a lány akár el is kerülhette volna, hogy a víz alatti sziklákba csapódjon, de olyan közel esett a part széléhez, hogy beverte a fejét és a helyszínen életét vesztette.

Mint Dresner hozzátette, a helyszínen táblák figyelmeztetik a látogatókat, hogy ne menjenek arra a területre, ahol a tinédzser is megcsúszott. "Tilos az átjárás! feliratú táblák vannak ott, melyek megtiltják, hogy bárki felmenjen oda" – fűzte hozzá.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek