Új híd épül Magyarország és Szlovákia közt

Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-oldalán adta hírül, hogy ma letették az Ipoly-híd alapkövét, amely Ipolydamásdot és Helembát köti majd össze. Mint a miniszter írja, "természetesellenes állapot, hogy egymás mellett élő közösségek csak hosszú, több tíz kilométeres autóúttal tudnak eljutni egymáshoz. A mi célunk, hogy a lehető legtöbb helyen felszámoljuk ezt a helyzetet a magyar-szlovák határ mentén."

Innen nem messze található a Duna és az Ipoly torkolataForrás: skapuka/shutterstock.com

Mint az MTI híréből kiderül, a magyar-szlovák határon jelenleg 35 helyen lehet szabályszerűen átkelni, tavaly pedig átadták a komáromi hidat. "A jövőt a Duna-hidak és az Ipoly-hidak építése jelenti, ezért arra fogunk koncentrálni, hogy növeljük a két ország összeköttetéseinek számát"- mondta Szijjártó Péter az eseményen.

A miniszter azt is elmondta, hogy az Ipolydamásd és Helemba közötti Ipoly-híd 58 méter hosszú és 12 méter széles lesz, és rajta kerékpárút fut majd. A beruházás 1,6 milliárd forintba kerül, és a tervek szerint 2023 elejére készül el. 2023-ig ugyanakkor a hídon kívül még öt átkelési pont létesül a két ország között: két Ipoly-híd épül, valamint egy kerékpáros híd a Duna fölött, és létrejön egy komp- valamint egy útösszeköttetés is.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek