Fél évszázados rejtély feltárásában segíthet a kaliforniai aszály

A múlt héten egy víz alatti vizsgálatokat végző cég az egyik berendezését tesztelte a Sacramento melletti Folsom-tónál, amikor a szonár váratlan tárgyat jelzett. Mint kiderült, ez egy repülőgép volt, mely a tó egyik legmélyebb pontjára süllyedt - derül ki a theguardian.com cikkéből.

A Folsom-tóban szárazon állnak a hajódokkok isForrás: AFP/Patrick T. Fallon

Bár egyelőre nem tudják biztosan, hogy így van, a helyi újságok szerint annak a Piper Comanche 250-esnek a roncsai kerültek elő, amely 1965-ben, újév napján zuhant a vízbe a Folsom-gát közelében. A repülőgép pilótájának holtteste már korábban előkerült, a gépet és három utasát azonban eddig nem találták meg. A roncs most azért kerülhetett elő, mert soha ilyen alacsony nem volt még a tó vízszintje, mely idén csak csekély utánpótlást kapott a Sierra Nevada felől lecsorgó, olvadt hóból.

Az eltűnt repülőgép felkutatására irányuló korábbi erőfeszítések sikertelenek voltak, pedig Kalifornia legutóbbi, 2014-es aszálya idején is keresésére indultak a búvárcsapatok és egy szonárral felszerelt csónak. Az alacsony vízszint miatt azonban a tó rendkívül iszapossá vált, ami megnehezítette a keresést. Most azonban kiderülhet, hogy ez a véletlen felfedezés eredményesebb volt. A helyi seriffiroda munkatársai várhatóan a jövő héten találkoznak a Seafloor dolgozóival, hogy megbeszéljék, hogyan lehetnek kiemelni a roncsot.

Kaliforniában idén olyan súlyos az aszály, hogy Gavin Newsom kormányzó az állam 58 megyéjéből 41-ben, köztük a Folsom-tavat körülölelő három megyében, Placerben, El Doradóban és Sacramentóban is veszélyhelyzetet hirdetett. Az év elejére a Folsom-tó medrének nagy része kiszáradt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek