Hollandiában és Belgiumban is romlik a járványhelyzet

A belga közegészségügyi intézet, a Sciensano hétfőn közölte, hogy a koronavírus-járvány mutatói az elmúlt héten minden téren emelkedtek: növekedett az új fertőzöttek, a kórházi felvételek és a halálesetek száma is.

BrüsszelForrás: Hans Lucas via AFP/Martin Bertrand

Az elmúlt héten napi átlagban 2713 embernek lett pozitív a vírustesztje, 162 embert szállítottak ápolásra egészségügyi intézményekbe, 27-en estek áldozatul a járvánnyal összefüggő betegségnek. Mindez 15, 14, és 4 százalékos növekedést jelent az azt megelőző hét adataihoz képest.
Jelenleg 2013 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 108-cal többet, mint vasárnap. 484 ember intenzív kezelést kap, 266-an szorulnak lélegeztetőgép segítségére.

Belgiumban eddig összesen 763 001 ember kapta meg a koronavírus-elleni vakcina első dózisát, míg közel 383 ezer embert, a teljes lakosság 3,3 százalékát oltották már be a második adaggal is. Hétfőn Brüsszelben négy új oltásközpontot nyitottak meg. Így a fővárosban naponta 1000 embernek lenne lehetősége beoltatnia magát, azonban a helyi média szerint ezen a héten nem több mint 2000 emberre kerülhet sor, mivel nem áll rendelkezésre elég oltóanyag, az AstraZeneca vállalat vakcinaszállítmányának késése miatt. Az országban a járvány helyi megjelenése óta összesen mintegy 808 300-an betegedtek meg, és 22 441 ember halt bele a vírusfertőzésbe.

A szomszédos Hollandiában sajtóközlések szerint emelkedett a kórházakban kezelt fertőzöttek száma. A holland közegészségügyi hivatal hétfőn közzétett statisztikai adatok alapján jelenleg összesen 1019 ember szorul kórházi ápolásra, 98-al több mint vasárnap. Az intenzív osztályokon egy nap alatt 555-ről 565-re emelkedett a betegek száma.

AmszterdamForrás: Hans Lucas via AFP/Martin Bertrand

Az elmúlt héten napi átlagban mintegy 5555 új fertőzöttet azonosítottak, ez az arány nem változott, az azt megelőző hét adataihoz képest, azonban a idősotthonokban jelentősen kevesebben fertőződtek meg, mint korábban. A halálozási statisztikák csökkenést jeleznek, az elmúlt héten napi átlag szerint 33 ember vesztette életét a járvány okozta betegségben. Becslések szerint ezidáig körülbelül 1892 689 dózis oltóanyagok adtak be a 17, 5 millió lakosú Hollandiában. Mintegy félmillióan már megkapták a vakcina második adagját is - adja hírül az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek