Már nem kell feltétlenül kórházba menni a koronavírus-gyógyszerért

Mint az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta, azért, hogy a kórházak terhelését enyhíteni próbálják, az a döntés született, hogy a favipiravir nevű gyógyszer, amit idáig csak fekvőbeteg-intézményekben használtak az orvosok, járóbeteg-ellátás keretében is alkalmazható lesz.

A favipiravir IndiábanForrás: PradeepGaurs/shutterstock.com

Mint a tisztifőorvos hozzátette, "ezt a gyógyszert az influenza kezelésére már jól ismerjük, és erre kapta meg az engedélyt is, ugyanakkor más típusú vírussal, jelen esetben az új koronavírussal szemben is hatékonynak bizonyult". Az új szabályozás szerint a gyógyszer úgynevezett "off-label" alkalmazását vezetik be, vagyis "a gyógyszerszedést megelőzően nyilatkozattételre lesz szükség, amelyben a gyógyszert szedő minden tájékoztatást meg fog kapni a szedéssel kapcsolatban".

A változtatástól azt várják, hogy a gyógyszer a betegség korai szakaszában alkalmazva megelőzze a korházba kerülést. Mint Müller Cecília elmondta, ha időben alkalmazzák a gyógyszert, nem alakul ki a betegségnek az a súlyos formája, ami intézményi kezelést igényel. Hozzátette, hogy a pontos alkalmazást illetően a háziorvosok megkapnak minden szükséges információt.

A tisztifőorvos arról is beszámolt, hogy új és korszerű, BSL-4-es biztonsági szintű csúcslaboratórium épül a Népegészségügyi Központ területén kormányzati és EU-s forrásból. Az új laboratórium a legveszélyesebb új és már ismert kórokozók diagnosztizálását és kutatását teszi lehetővé, és technológiája sokszorosan felülmúlja a jelenleg működő, ilyen típusú laborét. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek