Csehországban újabb óvintézkedéseket vezettek be

Nemrégiben írtunk arról, hogy korlátozás nélkül lehet utazni Csehországba, azonban turistaként nem biztos, hogy jelenleg érdemes odalátogatni, mert a már meglévő korlátozások mellé péntek éjféltől újakat vezettek be, melyek között az is szerepel, hogy hotelszobát csak üzleti útra lehet foglalni.

A Cirk La Putyka előadása egy kirakatban, PrágábanForrás: AFP/Michal Cizek

Emellett bezárnak a piacok, az autósiskolákban az oktatóknak és a hallgatóknak is kötelező a maszkviselés, és leállnak a sífelvonók - adja hírül az expat.cz. Tilos a kórházi látogatás, és egy nyaralóban csak egy család tartózkodhat. A kormány ugyanakkor nem ajánlja a távolsági utazásokat.

Péntektől már minden harmadik napon lehet ingyenes antigéntesztet végeztetni, eddig csak ötnaponta lehetett.  A koronavírus kockázati indexe 68 ponton áll a 100-as skálán, ami azt jelenti, hogy az országban még legalább két hétig negyedik fokozatú veszélyhezet van érvényben, vagyis a második legmagasabb fokozatú, mellyel elsősorba a kórházak túlterhelését szeretnék elkerülni. 

Az Egészségügyi Minisztérium adatai azt mutatják, hogy a fertőzési ráta folyamatosan emelkedik, legutóbb 0,96-ról közel 0,99-re ugrott. 2020 márciusa, a járvány kezdete óta az országban összesen 973 000 fertőzötte találtak, és 16 072 ember életét követelte a vírus.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek