Újabb részletek derültek ki a bécsi merényletről

Négy civil halálos áldozata van a hétfő esti bécsi merényletnek, két férfi és két nő, járókelők. Egy merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam terrorszervezet szimpatizánsa volt - közölte reggeli sajtóértekezletén az osztrák belügyminiszter és a bécsi rendőrfőkapitány az MTI híradása szerint.

Forrás: Joe Klamar/AFP

Ez utóbbi állítással kapcsolatban, a nyomozás érdekeire hivatkozva, részletekbe nem bocsátkoztak. Bécsben ezer rendőrt vetettek be esetleges további merénylők felkutatására és az eset kivizsgálására. A hatóságok azt tanácsolják az embereknek, hogy kerüljék el a belvárost.

"Nem zárható ki, hogy van még szökésben elkövető" - jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter. Elmondta, hogy a lelőtt merénylőnél egy lőfegyver volt, illetve egy robbanóöv utánzata. Ez utóbbival valószínűleg a férfi további pánikot akart kelteni.

Korábban a rendőrség arról számolt be, hogy több fegyveres kezdett el lövöldözni Bécs belvárosában, este nyolc óra körül, hat különböző helyen. A hatóságok tizenhét sebesültről is beszámoltak, egyikük egy rendőr.

Nehammer azt is mondta, hogy legalább egy gyanúsított szökésben van. Otthonát - terhelő anyagokat keresve - átkutatták. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a merénylettel Ausztria értékeit és demokratikus társadalmát érte támadás.

Véletlenszerűen adtak le lövéseket emberekre

A fegyveresek hétfő este azokra nyitottak tüzet, akik a bécsi kávézókban és éttermekben az új koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások kezdete előtt igyekeztek kihasználni a szórakozás adta utolsó lehetőségeket. Ausztriában hétfő éjféltől ugyanis egy hónapra bezártak a szórakozóhelyek.

Sebastian Kurz osztrák kancellár órákkal a merénylet után azt mondta, hogy galád terrortámadás ártatlan áldozatokat követelt az ország fővárosában. Hozzátette, hogy az egyik támadót semlegesítették, de úgy tűnik, hogy több társa szökésben van. A hatóságok tudomása szerint ismétlőfegyverekkel vannak felszerelkezve, ami arra utal, hogy jól felkészültek tettükre.

A közösségi médiában megjelent, nem ellenőrzött felvételeken az volt látható, hogy fegyveresek lépkednek az utcán, és véletlenszerűen adnak le lövéseket emberekre, többeket megsebesítve.
Kurz kijelentette, hogy vizsgálják a támadás indítékait, nem zárható ki, hogy antiszemita indíttatású volt, mivel zsinagóga közelében történt. Az épület egyébként a merénylet idején zárva volt.

Rendőrök a Schwedenplatz térenForrás: AFP/Hans Punz

A belügyminiszter közölte, elrendelték, hogy a hadsereg őrizze a város kulcsfontosságú létesítményeit, miközben jól felfegyverzett rendőrök százai a támadók után kutatnak. A politikus egyben felszólította a főváros lakosait, hogy maradjanak otthonaikban, kerüljék el Bécs belvárosát, a szülők pedig ne küldjék óvódába, iskolába gyerekeiket kedden.

A támadás tizenhét sebesültjét bécsi kórházakban ápolják, heten válságos állapotban vannak. Az áldozatok többsége lőtt sebekkel került be, de vannak, akik vágott sebekkel. Tízen közepesen súlyos és könnyebb sebeket kaptak. A helyzet lelkileg is megterhelő, a kezeltek sokkos állapotban vannak. A merényletben megsebesült rendőr állapota továbbra is stabil, de kritikus.

Oskar Deutsch, a bécsi zsidó közösség feje arról beszélt, nem tisztázott, hogy a zsinagóga lett volna a támadás célpontja. Schlomo Hofmeister rabbi azt mondta, hogy ablaka alatt azt utcán látott egy férfit, aki a bárokban ülő emberekre lövöldözött. Legalább száz lövést adott le - tette hozzá.

Az egyik támadó büntetett előéletű volt

A terrortámadás egyik elkövetője, akit a rendőrök lelőttek, a húszéves albán gyökerekkel rendelkező Kujtim Fejzulai volt, akinek szülei eredetileg Észak-Macedóniából származnak. Az elkövető az osztrákon kívül észak-macedóniai állampolgársággal is rendelkezett, a férfit az osztrák hírszerzés is ismerte, mert egyike volt annak a 90 osztrák iszlamistának, aki Szíriába akart utazni.

A támadó büntetett előéletű volt: 2019 áprilisában 22 hónap börtönbüntetésre ítélték, mert megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez, ám tavaly december 5-én feltételesen szabadlábra helyezték, mert fiatal felnőttként enyhébb törvények vonatkoztak rá.

Az osztrák belügyi tárca vezetője szerint a férfi kétségkívül az Iszlám Állam híve volt, környezetében nagyszabású razziákra került sor. Eddig 15 házkutatás zajlott, és többeket őrizetbe vettek. A rendőrség úgy véli, nem a lelőtt férfi tervelhette ki a merényletet. A hatóságok legfeljebb négy elkövetőt feltételeznek, és a nyomozás teljes erővel folytatódik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek