Letépte a szél a Nyugati perontetejének szerkezetét, késnek a vonatok

    Tartós zárlat volt a budapesti Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között szerda délután, több vonat még késéssel közlekedhet; a Budapest-Cegléd vonalon fokozatosan áll helyre a menetrend - írta délután az MTI a Mávinform tájékoztatása alapján.

    A közlemény szerint a műszaki hibát az okozta, hogy két vágány felett nem volt feszültség a vezetékben. A Nyugati pályaudvaron ugyanis egy perontető szerkezetét lefújta a szél, ez került a vezetékre. Az Index.hu egyik olvasója egy fotót is küldött a lapnak, melyet azt követően kattintott a szomszédos irodaházból, miután "a pályaudvar tetőzetének egy része szabályosan felrobbant, és fémlemezek repültek mindenfelé". 

    Forrás: Herbert Ortner / Wikipedia

    Az eset miatt késett a Szegedre tartó Tömörkény InterCity és a Nyugati pályaudvarról Nyíregyházára induló IC-szerelvény is. A tartós zárlatot a szakemberek délutánra megszüntették, ez a Nyugati pályaudvar és a ceglédi vonal vonatközlekedésében már nem okoz gondot, a menetrend fokozatosan áll helyre.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!