Felfújható csúszdán kellett menteni az utasokat hajnalban Ferihegyen

Felfújható csúszdákon keresztül kellett kimenteni az utasokat egy hajnalban induló repülőgépről. Az akció során egy ember súlyos fejsérülést szenvedett – írja cikkében a Magyar Nemzet Online egy meg nem nevezett repülőtéri forrása alapján.

A lap információi szerint az egyik utasokkal teli gépet vontatni készültek, ám a vontatást végző gépből származó füst a repülőgép már bekapcsolt hajtóművein keresztül pillanatok alatt az utastérbe jutott, ahol pánik alakult ki. Az utasok a vészkijáratokon keresztül, felfújható gumicsúszdákon hagyhatták el a repülőt. Egy 39 éves nő kiesett a csúszdából, őt azonnal kórházba szállították, az állapota az MNO szerint válságos.

A lap arról is ír, hogy a szerencsétlenül járt gép a Smart Wings légitársasághoz tartozik, de az utasok eredetileg az El Al izraeli légitársaság – illetve annak partnere, az IZair – péntek reggeli, Tel Avivba tartó járatán utaztak volna. De mivel a gép meghibásodott, a Smart Wings biztosított csere gépet. 

Frissebb: A Magyar Nemzet közben pontosította információit, miután az El Al magyarországi ügyvezető igazgatója, Váradi János közleményben jelezte, hogy az El Alnak semmi köze az incidenshez, a szóban forgó járat az Israir 6H716-osa volt, amit a Smart Wings cseregépéhez hasonlóan, a Travel Service üzemeltet. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek