Turisták is meghaltak az égei-tengeri földrengésben

Turisták is meghaltak az égei-tengeri földrengésben.

Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket, egy török és egy svéd turista meghalt, sokan megsérültek, komoly károk keletkeztek - írja az MTI. 

Fotó: Jannis Kiarisz / MTI /EPA

Jorgosz Hatzimarkosz, Görögország dél-égei térségének kormányzója péntek reggel a görög közszolgálati rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy két ember, egy Törökországból és egy Svédországból érkező turista életét vesztette. Mindketten egy leomló fal alatt lelték halálukat. A kormányzó beszámolt arról is, hogy egy harmadik, nem azonosított állampolgárságú turista megsérült, mert pánikba esett, és kiugrott szállodája első emeleti teraszáról.

Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint a rengés epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kósz görög szigettől 16 kilométerre keletre-északkeletre történt, tíz kilométeres mélységben.

A görög Ana hírügynökség arról számolt be, hogy a földmozgásban Kósz szigetén ketten meghaltak, harmincan megsérültek. Jorgosz Kiricisz, a sziget polgármestere a helyi rádiónak azt mondta, hogy a szigettel azonos nevű városban károk keletkeztek, de a sziget többi részén nincs nagyobb gond. A megrongálódott házak többsége régen épült, amikor még nem vezették be a földrengésekre vonatkozó új építészeti előírásokat.

A helyi tűzoltók három embert mentettek ki a romok alól. A mentőalakulatok ellenőrzik, hogy nem maradtak-e olyan emberek, akik beszorultak otthonaikba, és nem képesek kijutni onnan. A parti őrség beszámolója szerint a város kikötője is megrongálódott, ezért egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie.

Fotó: Jannis Kiarisz / MTI /EPA

Ródosz szigetéről egy helikopter fedélzetén hat fős mentőalakulat indult, hogy segítsen az ottani munkálatokban. Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint a rengés 6,3-as erősségű volt, és azt Mugla város térségében is érezték, ahol pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban. Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott.

A Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, az emberek itt is kiszaladtak az utcákra félelmükben, mert attól tartottak, összeomlanak az épületek. Két utórengés is volt. A helyi szálloda vendégei ezt követően visszatértek szobájukba, hogy magukhoz vegyék személyes tárgyaikat és a szabadban töltsék az éjszakát. Sokan matracokból, lepedőkből hevenyészett fekvőhelyeket alakítottak ki a környékén.

Fotó: Jannis Kiarisz / MTI /EPA
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek