Bálnával ütközött egy szárnyashajó Japánban

Bálnával ütközött egy szárnyashajó Japánban

Tengeri állattal, vélhetően bálnával ütközött össze egy nagy sebességű szárnyashajó kedden Japánban, a ritka balesetben megrongálódott a jármű, és könnyebben megsérült több utasa is - írja az MTI.

A Venus nevű 163 tonnás komp a Fukuoka tartományban fekvő Hakata kikötőjéből tartott Cusima szigetére kedd délután, amikor nagy erejű ütés érte az orrán, és képtelenné vált folytatni útját a 65 kilométer/órás utazósebességével. A szárnyashajó végül önerejéből folytatta az útját, de alacsony sebesség mellett, és kétórás késéssel érkezett be Cusima város kikötőjébe, Izuharába. A hajó orrán egy méter hosszú, öt centiméter széles repedés keletkezett. A parti őrség szerint a léken át némi tengervíz is beszivárgott, de nem állt fenn az elsüllyedés veszélye.

A gyorskomp 103 utasa közül heten könnyebb sérüléseket szenvedtek. A kapitány azt mondta a parti őrségnek, hogy "valamilyen tengeri lénnyel" ütközhettek össze. A parti őrség vizsgálatot indított, a karambol másik résztvevőjének egyelőre nincs nyoma. A japán szigetvilágnak az a délnyugati vidéke, ahol keddi baleset történt, jól ismert vándorlási útvonala és szaporodási helye a legkülönfélébb ceteknek, köztük a bálnáknak. Tavaly januárban nyolcan sérültek meg egy Dél-Korea és Japán között közlekedő gyorskompon, amely "bálnaszerű lénnyel" ütközött össze.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek