Új terrorelhárító csoport védi majd a belga reptereket

Új terrorelhárító csoport védi majd a belga reptereket

Belgium repülőterein működő új, 200 fős terrorelhárító csoport létrehozását jelentette be Jan Jambon belügyminiszter – írja az MTI a La Libre Begique francia nyelvű napilapra hivatkozva.

A különleges, célzottan a repülőtéri szolgálatra kiképzett, gyors reagálású rendőri alakulat 2017 elején kezdheti meg a munkáját, előbb a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd az ország többi légikikötőjében – jelentette be Olivier Van Raemdonck, a belügyi tárca szóvivője.

Hozzátette, hogy a rendőröknél nem csak éles lőfegyver, hanem gumilövedékkel töltött pisztoly is lesz, amelyek segítségével halált okozó sérülés nélkül tudják semlegesíteni az esetleges támadókat. A személyi állomány növelése mellett biztonsági kamerarendszert is kiépítenek nem csak a repülőtéren, hanem az oda vezető utak mindegyikén is.

A kamerarendszer arra lesz képes, hogy a repülőtér felé tartó gépjárművek rendszámát leolvassa, adatait egy központba továbbítsa, ahol ellenőrizhetik, hogy ki a tulajdonos, és azt, hogy szerepel-e a rendőrség nyilvántartásában. A kamerák képei alapján a rendszer automatikusan riasztást küld, ha az autó vagy utasai részéről a megszokottól eltérő, gyanús manővert vagy mozgást észlel – tájékoztatott a szóvivő.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek