Irány a budai Vár: porondon a mesés mesterségek

Irány a budai Vár: porondon a mesés mesterségek

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a budai Várban. Nyolcszáz kézműves mester mutatkozik be augusztus 18-a és 21-e között az idei Mesterségek Ünnepén, amelynek idei kiemelt témája a játék lesz – jelenti az MTI. Játék közben sokkal felszabadultabbak vagyunk, így sokkal több információt tudunk befogadni: ennek szellemében döntöttek a szervezők a kiemelt témáról.

Évről évre sok ország jelenik meg az ünnepen, amelynek köszönhetően sokat megtudhatunk más kultúrákról és a hagyományőrzési szokásokról. Idén tizenegy országból hívtak meg népművészettel foglalkozó embereket, a díszvendégek ezúttal Üzbegisztán, Kína és Jakutföld.

 

Kilátás népművészettel fűszerezveFotó: Mesterségek Ünnepe / Mesterségek Ünnepe

Üzbegisztánból egy sárgaréz-dombornyomó mesterséggel foglalkozó család, textildíszítő, aranyhímző, szőnyegszövő, miniatűr-festő, textilfestő, kovács és fafaragó is érkezik. A kínai Kujcsou és Sanhszi tartományból többek között tea-előadóművész, batiktervező, hímzéskészítő, tradicionális "felhőlakkozó" és papírvágó művész mutatja be alkotásait.

A kiemelt országok mellett tiszteletüket teszik török, spanyol, moldáv, kirgiz, kazah, tádzsik és türkmén mesterek is. De magyar kézművesek is szép számban lesznek jelen: a bőrművesektől kezdve a kötélverőkön, paszománykészítőkön és kovácsokon át a gyékényesekig számos mesterség bemutatkozik.

A Mesterségek Ünnepe fő témája idén a játék: a kirakodóvásárban kialakított kis tereken és beugrókban utcai játékokkal, hagyományőrző pásztor- és csikósjátékokkal, kézügyességet fejlesztő népi játékokkal, népi hangszeres játékokkal, hangszerbemutatókkal, tánccal, bábosok és utcaszínházak bemutatóival várják a látogatókat. Felnőttek és gyerekek egyaránt elveszhetnek a játékok között. A hétköznapok során hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a játékosság fontosságáról.

A népművészeti fesztivál többek között a Sebő együttes, Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, Csík János és barátai, Herczku Ági, a Fitos Dezső társulat, Berecz András, valamint Szalóki Ági és zenekara biztosítja a talpalávalót.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége először 1986-ban szervezte meg a fesztivált, amelyen a magyarországi kézműves szakma legjobbjai mutatkozhattak be. A Várban zajló építkezések miatt idén kissé módosult helyszínen ünnepelnek a népművészet kedvelői, de a Savoyai-terasz, a Hunyadi-udvar, a Halászófiú-terasz, a keleti felvezető sétány, a rondella, az Újvilág-kert és a Sikló utca ezúttal is otthont ad a rendezvénynek.

A jegyárakról, megközelíthetőségről az esemény honlapján olvashatnak. Egy teljes árú belépő 2000 forintba, míg a gyerek és nyugdíjas jegy 1000 forintba kerül, de a családi jeggyel kedvezőbb áron juthatunk be a fesztiválra.

Ezek is érdekelhetnek