Teherautós terrortámadás Nizzában, sok halott

Egy 31 éves tunéziai származású nizzai férfi volt annak a teherautónak a sofőrje, amely csütörtök este Nizzában a francia nemzeti ünnepre összegyűlt tömegbe hajtott - írta a Nice-Matin című helyi újság. Egy rendőrségi forrás szerint a tettest nyilvántartották különböző köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt, de a hírszerzési szolgálatok nem ismerték.

 

A július 14-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékra érkezett tömegbe hajtott csütörtökön késő este egy teherautó Nizzában a parti sétányon. A francia belügyminisztérium péntek reggeli adatai szerint legalább 84 áldozata van a támadásnak.

Több mint 50-en megsérültek, 120-an kerültek sokkos állapotba, a Le Figaro szerint 18 ember állapota életveszélyes, 31-en súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Egy gyerek is meghalt a gázolásban - közölte a francia belügyminiszter szóvivője. A Figaro úgy tudja, hogy egy rendőri vezető is meghalt a támadásban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium egy sérült magyar nőről tud, aki telefonon hívta fel a székesfehérvári édesanyját, és most a szállásán várja a segítséget. A francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást - írja az Index.

Az ANSA olasz hírügynökség a hajnali órákban a helyszínről jelentve drámai helyzetet festett le a merénylet utáni állapotokról. A Promenade des Anglais nevű sétányon - amelyet még az ünnep előtt tükörsimára tisztítottak - a tömeges gázolás után elhagyott cipők, strandpapucsok, táskák hevertek az aszfalton, üvegszilánkok valóságos szőnyeget alkottak különféle tárgyak darabjaival együtt.

Ennél is borzalmasabb látványról számolt be a sajtónak egy hatvanéves férfi, aki egy méterre volt, amikor a teherautó éppen "végigpásztázott" a tömegben. Ő is és más szemtanú is látta, hogy a jármű cikkcakkban gázolt az emberek között, hogy minél többet sodorjon el közöttük. "Úgy siklott ide-oda a teherautó, mintha a sofőr csak kuglibábunak tekintené a járókelőket" - mondta az egyik szemtanú. Volt, akinek szerencséje volt, vagy százan első ijedtségükben a tengerbe ugrottak a jármű elől.

Christian Estrossi, Nizza egykori polgármestere elmondta, hogy a sofőr egy pisztollyal többször belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök őt lőtték le. A hatóságok egy működésképtelen gránátot, valamint számos fegyvernek látszó tárgyat találtak később a járműben. Egy szemtanú, aki az események során végig jelen volt, azt mondta a BFMTV helyi állomásnak, hogy a támadó fegyvert rántott és a rendőrökre kezdett lőni. A hatóságiak megölték, a merénylő feje áttörte a teherautó ablakát.

Rögtön a gázolás és a lövöldözés után emberi testek darabjai, holttestek, őrjöngő túlélők maradtak a helyszínen. Többen elmesélték az olasz hírügynökség tudósítójának, hogy a hatóságok az eset után felszólították őket, azonnal szaladjanak el a helyszínről, mert félő, hogy a járműben robbanóanyag is van, és a teherautó felrobbanhat.

A Hotel Negresco, az egyik legelegánsabb helyi VIP-szálloda péntek hajnalra valóságos kórházzá alakult át, sebesültek feküdtek matracokon a XIX. század eleji freskókkal díszített termekben, a nyomozók tanúkat hallgattak ki, volt, aki zokogott, volt, aki ezen a helyen kereste valamely hozzátartozóját, barátját. A rendfenntartók lezárták a környéket, próbálták a túlélőket "kitessékelni" onnan, akik pedig éppen abban a körzetben laknak és hazafelé készültek, azokat a rendőrök alaposan megmotozták - írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek