Erős turbulencia miatt repkedtek a kézipoggyászok a gépen

Ijesztő pillanatokat éltek át az utasok az Air Canada légitársaság egyik Sanghajból Torontóba tartó járatán: 21-en megsérültek, mert a repülőgép erős turbulenciába került.

A kanadai légitársaság csütörtökön számolt be a szerdai esetről. Klaus Goersch, az Air Canada ügyvezető igazgatója elmondta, hogy rendkívül nyugtalanító tapasztalat volt ez az utasok számára. Egyesek kiestek az ülésükből, mindenfelé repkedtek a kézipoggyászok és az üdítősdobozok - erről számoltak be az AC088-as járat utasai a médiának, miután gépük kényszerleszállást hajtott végre a nyugat-kanadai Calgaryban a sérültek ellátása végett. Többeket kórházba kellett vinni.

A calgary-i tűzoltóság egyik szóvivője a The Canadian Press című lapot arról tájékoztatta, hogy a szerencsétlenül járt utasok - akiknek nagy része kínai állampolgár - nyak- és hátsérüléseket szenvedtek, de senki nincs életveszélyben. Az egyik utas a National Post című kanadai lapnak azt mondta, hogy a sérültek többsége nem kötötte be biztonsági övét, holott a turbulencia idején végig világított az erre utasító jelzés. "Pokoli repülés volt... Tényleg nem tudtuk, hogy túléljük-e" - mondta a nő. A Boeing 777-es repülőgépen 332 utas és 19 tagú személyzet tartózkodott - írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek