Felrobbantotta az Iszlám Állam az egyik legősibb világörökséget

    Felrobbantotta az Iszlám Állam az egyik legősibb világörökséget

    Felrobbantottak két jelentős muzulmán mauzóleumot az elmúlt napokban az Iszlám Állam fegyveresei az északkelet-szíriai Palmüra romvárosban és környékén – adta hírül az MTI.

    Az egyik elpusztított mauzóleum négy kilométerre északra feküdt Palmürától, és az iszlám síita vonulatának előretörésében jelentős szerepet játszó Ali kalifa – az iszlám negyedik, a síiták szerint „helyesen vezető" kalifája – unokatestvérének leszármazottjáé volt. A másik mauzóleum ötszáz éves volt és a város egyik vallási vezetőjének volt a nyughelye, amely a város diadalívétől ötszáz méterre feküdt.

    Fotó: reibai / flickr

     

    Az Iszlám Állam szélsőségesei az uralmuk alá tartozó szíriai területeken az elmúlt egy év során mintegy ötven darab, száz és kétszáz év közötti mauzóleumot és sírhelyet pusztítottak el, mert az ilyen típusú végső nyughelyek saját értelmezésük szerint ellenkeznek az iszlámmal – mondta el Mámún Abdel Karím, a szíriai régészeti hatóságok vezetője. Azt is hozzátette, hogy az elmúlt tíz napban azoknak a palmürai lakosoknak a sírköveit is elpusztították, amelyek láthatóak voltak. A síroknak ugyanis a szélsőségesek felfogása szerint nem szabad szembetűnőnek lenniük.

    Múlt héten az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet azt közölte, hogy az Iszlám Állam emberei taposóaknákat és egyéb robbanószerkezeteket telepítettek a romváros területén, bár akkor még nem voltak egyértelműek a radikálisok szándékai. Nem tudni, hogy a történelmi emlékhely teljes körű megsemmisítése vagy a kormányhadsereg elrettentése a céljuk.

    Palmüra az ókori Szíria fontos városa volt egy oázisban, Damaszkusztól 240 kilométerrel északkeletre és az Eufrátesztől 200 kilométerrel nyugatra. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem fontos központjaként szolgált, a karavánok számára hosszú évszázadokon át "a sivatag mátkája" volt.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!