Thaiföldön is megjelent a MERS-vírus

 

 


Thaiföldön is megjelent a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) vírusa, amelynek Dél-Koreában már huszonhárom halottja van a legfrissebb adatok szerint - írja az MTI.

A délkelet-ázsiai ország egészségügyi minisztere azt közölte, hogy a kórt egy ománi üzletembernél diagnosztizálták csütörtökön. A korábban elsősorban Szaúd-Arábiát sújtó betegség néhány héttel ezelőtt Dél-Koreában is felütötte a fejét, ahol eddig huszonhárom halálos áldozatot követelt. Az utóbbi napokban Szaúd-Arábiában is három újabb esetet regisztráltak, a fertőzöttek egyike bele is halt a kórba. Németországban kedden a vírusfertőzés okozta szövődményben hunyt el egy 65 éves német férfi, aki az Egyesült Arab Emírségekben, szabadsága alatt kapta meg a fertőzést.

A koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A kór ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód. Az első MERS-megbetegedés Szaúd-Arábiában történt 2012-ben. Az Egészségügyi Világszervezet szerint azóta ezernél több embert fertőzött meg a vírus, és közülük több mint négyszázan meghaltak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek