Virágba borul Székesfehérvár belvárosa Pünkösdkor

Virágba borul Székesfehérvár belvárosa Pünkösdkor

Virágdíszbe öltöztetik a pünkösdi hétvégén Székesfehérvár belvárosát: a város virágkötői látványos virágkompozíciókkal díszítik fel több középület bejáratát, valamint kerülnek virágok műemlékekre is - adta hírül az MTI.

A tizenegyedik alkalommal megrendezendő Pünkösdi Virágálom programsorozat idei rendezvényeiről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester kiemelte: a város hosszú évek óta így készül a Szentlélek eljövetelére és köszönti a tavaszt. Hozzátette, hogy ezúttal a vizuális élményeken túl a pünkösdi ünnepkörhöz méltó rendezvények várnak mindenkit több napon át.

Juhász Zsófia a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője és Varga Andrea programszervező elmondta, hogy a négynapos rendezvény kulturális programjaival több korosztályt céloztak meg, a színes kavalkádnak pedig a teljes belváros helyszínül szolgál. A virágkötők péntek reggeltől készítik kompozícióikat, amelyeket aztán a közönség délutántól pontozhat is, hiszen a szakemberek versenyeznek is egymással. A virágkötők ebben az évben a Városháza környékét, az Országalmát, a Szent Imre templom, a Püspöki Palota és a Ciszterci templom bejáratát, a Mátyás király-emlékművet, valamint a Török-kutat virágozzák fel, de elhelyeznek virágkompozíciókat Pátzay Pál lovasszobránál, a Pipo-toronynál, a Basa utcánál, illetve a Fekete Sas Patikamúzeum és a Tip-top áruház előtt is.

A virágkompozíciókra licitálni is lehet majd. Az árverésből befolyt összeget a székesfehérvári Szent Kristóf Háznak ajánlják fel, a Székesfehérvári Egyházmegye kezelésében lévő intézmény napközben fogyatékos embereket lát el. A pénteki megnyitót megelőzően a Török-kútnál a Kákics együttes és az Alba Regia Táncegyüttes gyerekcsoportja ad műsort. A HírBeleBumm kézműves foglalkozásokat és játékos vetélkedőket rendez szombattól hétfőig, a Bábakalács Bábszínház pénteken bábjátékkal, az Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület pedig vasárnap galamb- és óriásnyúl-bemutatóval várja az érdeklődőket.

Pénteken a Corpus Rézfúvós Quintet, szombaton a Stringers vonósnégyes, vasárnap a Berki-Cserta-Varró Trió koncertje lesz hallható, hétfőn pedig a Kákics együttes tart táncházat moldvai és felcsíki dallamokra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek