Múzeummá alakítják Harisnyás Pippi írójának otthonát

Múzeummá alakítják Harisnyás Pippi írójának otthonát

Múzeummá alakítják Astrid Lindgrennek, Harisnyás Pippi megalkotójának egykori stockholmi otthonát. Svédország leghíresebb gyermekkönyvírója 46 éven át, 2002-ben bekövetkezett haláláig élt a Dalagatan negyedben lévő ingatlanban, amelynek kapui a tervek szerint már az év végén megnyílnak a látogatók előtt - írja az mti.

Lindgren otthonának turistalátványossággá alakításával már régóta foglalkozott a svéd média. Az írónő unokája, Olle Nyman a Mitt i című lapnak nyilatkozva mondta el a héten, hogy a család tervei végre megvalósulnak. "Az Astrid Lindgren Társasággal együttműködve alakítunk ki egy múzeumot a lakásban, és reményeink szerint még az idén meg tudjuk nyitni a látogatók előtt" - fogalmazott Nyman.

Az unoka szerint a család nem szokványos múzeumot akar, ahová a turisták bármikor betérhetnek, hanem olyan helyet, amelyet előzetes bejelentkezéssel látogathatnak kis létszámú csoportok. Az írónő halála óta az ingatlan szinte érintetlen volt.

Kjell Bohlund, az Astrid Lindgren Társaság elnöke korábban elmondta, hogy a múzeum magánemberként, nem pedig íróként vagy aktivistaként fogja bemutatni Lindgrent - írta a The Local című hírportál.

Lindgren a délkelet-svédországi Vimmerbyben nőtt fel: gyermekkori élményeire épülő könyveiből több mint 144 millió példányt adtak el világszerte. Leghíresebb "szülötte" Harisnyás Pippi, akinek kalandjaiból számos filmfeldolgozás született.

Berg Judit, a Rumini könyvsorozat szerzője így írt Harisnyás Pippiről:

Harisnyás Pippi mára fogalommá vált a gyerekirodalomban. Nem találkoztam még olyan gyerekkel, aki ne olvasta volna hatalmas lelkesedéssel a szeplős, copfos, hatalmas cipőt és felemás harisnyát hordó Pippi kalandjait. Ez persze nem is csoda: a világ legerősebb kislánya bármit megtehet, ami eszébe jut, és állandóan tele van ötletekkel. Egyedül él egy zegzugos, mesébe illő villában, a verandán lovat, a babaágyban élő kismajmot és az ágy alatt egy koffer aranypénzt tart.


Pippi mellett igazán nem lehet unatkozni vagy szomorkodni! Ha kedve tartja, száz palacsintát süt a barátainak, vagy felvásárolja a játékbolt teljes kínálatát a városi gyerekek örömére, de bármikor hajlandó fellépni a cirkuszban vagy móresre tanítani a betörőket. Azt hiszem, a szíve mélyén minden gyerek arra vágyik, hogy olyan lehessen, mint Harisnyás Pippi, vagy ha ez nem lehetséges, legalább legyen egy ugyanilyen barátja!

Ezek is érdekelhetnek