Keresik hazánk első gyerekbarát településeit

Keresik hazánk első gyerekbarát településeit

Gyermekbarát település díjat hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága és az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványa – jelentette be Novák Katalin államtitkár és Danks Emese, az alapítvány ügyvezető igazgatója egy III. kerületi játszótéren tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Az UNICEF a gyermekbarát városok programját 1996-ban indította el a világ több országában, és Magyarországon most hirdetik meg először. A mostani pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezését várják egyebek mellett, amelyek már biztosítják a fiatalok részvételét a helyi döntéshozatalban.

A gyermekbarát település pályázat mellett meghirdetik a gyermeknagykövet-pályázatot is, amelyre azok a 14-18 év közötti fiatalok pályázhatnak, akiknek véleményük van arról, milyen gyermekbarát településen szeretnének élni. Az alapítvány ügyvezető igazgatója közölte, céljuk az, hogy a fiatalok már a gyermekbarát települési díj odaítélésénél is részt vehessenek a döntéshozatalban, a szakértő testület munkájában.

Az MTI közleménye szerint a kormány 150 ezer amerikai dollárt (mintegy 42 millió forintot) biztosít az UNICEF programjainak megvalósítására; ebből a keretből fizetik majd ki a gyermekbarát települési pályázatra szánt 6 millió forintot is. Évente ugyanis három települési önkormányzat nyerheti el a címet, amelynek átadására minden év szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapján kerül sor. Az elismerő cím elnyerésekor a település önkormányzata többek között 2 millió forintos pénzbeni támogatást és díszoklevelet kap.

Hogyan lehet elnyerni az UNICEF Gyerekbarát Település címet?
A cím elnyerésére bármely, magyarországi települési önkormányzat pályázhat. A pályázatban a településen élő gyermekek létszámára, helyzetére vonatkozó adatokat, az ENSZ Gyermekjogi egyezményének megfelelően a gyermekjogok védelmére vonatkozó helyi intézkedéseket és a jövőbeni pozitív változások melletti elkötelezettséget kell bemutatni.
A pályázatok benyújtási határideje: 2015. július 15., a programról és a pályázat részleteiről az UNICEF oldalán olvashat.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek