Elektronikus utastájékoztatók a Balaton partján

Elektronikus utastájékoztatók a Balaton partján

Az idei nyár végétől közös felületen érhetjük fel a MÁV, a BAHART és a Balaton mentén járatokat üzemeltető Volán társaságok járatinformációit. A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. által indított projekt fejlesztését az Alba, a Vértes és a Borsod Volán utastájékoztatási rendszereit is felépítő i-Cell végzi - olvasható a közleményükben.

Az egyes közösségi közlekedési közszolgáltatók már beruháztak különféle intelligens, valós idejű utastájékoztatási rendszerek megvalósításába, erre példa a Volán társaságok, a MÁV vagy a BKK megoldásai. A következő lépés ezeknek a rendszereknek az összekapcsolása, ami az utazók komfortját, a hazai közösségi közlekedés szolgáltatási minőségét javíthatja.

A most induló fejlesztés a vasúti, az autóbuszos és a balatoni hajós közösségi közlekedés adatait köti össze, amellyel a balatoni utasok pontosabban tervezhetik meg utazásaikat és tájékozódhatnak a különféle járatokról. A Balaton partján, főképp a déli parton, 52 kültéri elektronikus utastájékoztató eszközt helyeznek ki vasútállomásokon, buszmegállókban, pályaudvarokon, illetve kikötőkben.

Az i-Cell 2013 elején üzemelte be a Borsod Volán 510 buszát kiszolgáló utastájékoztatási rendszert, 2013 őszén a Vértes Volánnál, tavaly pedig az Alba Volán 240 járművével indult el az i-Cell-rendszer. A balatoni integrált utastájékoztatási rendszer fejlesztése májusban indul és négy hónap alatt készül el. Ezt követően, egy hónapos tesztüzemi időszak után vehetik használatba az utazók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek