Piknikezve leshet ürgét pénteken Tihanyban

Piknikezve leshet ürgét pénteken Tihanyban

Az ürge tavaszi nyüzsgésének lehetnek tanúi azok, akik egyik őshonos emlősfajunk megfigyelésére érkeznek a kiállítással és versekkel tarkított piknikre pénteken, a tihanyi Belső-tó partjára – írja az MTI.

A program során az év emlősének választott ürgék teleszkópos megfigyelése mellett Vincze Bálint természetfotós Ürge mese című kiállítását is megnyitják. A látogatók megismerhetik a hazánk természeti állapotát figyelő Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszert, valamint a hatodik éve működő Vadonleső Programot, a Belső-tó partján pedig ürgelyuk-számlálásban vehetnek részt.

Az ürgeállomány az ember tájátalakító tevékenységének következtében meglehetősen megcsappant. Az idei esztendőben az év emlősének az ürgét választották, hogy ráirányuljon a figyelem őshonos emlősállatunkra, elősegítve megismerését és hatékonyabb védelmét. Erre többek között azért van szükség, mert ezek az állatok olyan fokozottan védett madarak táplálékai, mint a kerecsensólyom vagy a parlagi sas – ezt már Nagy Lajos a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálatvezető-helyettese mondta.

Hozzátette az ürge természetvédelmi oltalom alatt álló, fokozottan védett rágcsálónk, pénzben kifejezett értéke 250 ezer forint. A nyár végétől a tél végéig dermedt téli álmot alvó állatok hímjei korábban felébredve területet foglalnak, hogy a később előbújó nőstényeket már rendezett területi viszonyok között várják, majd benépesítsék a területet. Ennek a tavaszi nyüzsgésnek lehetnek tanúi a piknik látogatói.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek