Megtalálták a lezuhant német gép fekete dobozát

Megtalálták a lezuhant német gép fekete dobozát

 

Megtalálták a kedden az Alpokban lezuhant utasszállító egyik fekete dobozát - adta hírül az MTI.

A fekete dobozt néhány órával a baleset után, a gép roncsaitól mintegy tíz kilométerre találták meg és a tartalmát azonnal vizsgálni kezdték, hogy előmozdítsák a katasztrófa okait kutató nyomozást. A Germanwings német diszkont légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó gépének becsapódási helyszínét biztosították, hogy a kutatási és mentési akcióban részt vevők könnyebben eljuthassanak a roncsokhoz, amelyek egy meglehetősen elzárt, több mint két négyzetkilométernyi hegyvidéki területen szétszóródva fekszenek. A helyszíntől hét kilométerre található a legközelebb műút, ahonnan a csendőrök gyalog már meg tudták közelíteni a helyszínt és legelőször esetleges túlélőket keresnek. A hatóságok arra kérték a környékbeli települések lakosait, hogy ne próbálják megközelíteni a baleset helyszínét, az utakat pedig hagyják szabadon a mentőalakulatok számára. A kutatást nagy mértékben nehezítik az egyre romló időjárási viszonyok.

Mentőalakulatok a franciaországi Seyne les AlpesbenFotó: Sebastien Nogier / MTI

Az első hírek szerint a gépen 142 utas és 6 fős legénység tartózkodott, a Germanwings viszont később azt közölte, hogy 150-en voltak a fedélzeten. Az utasok többsége, 67 fő német állampolgár volt, akik között egy egész gimáziumi osztály és tanáraik, illetve két csecsemő is utazott. A hírek továbbá 45 spanyol áldozatot, valamint török és belga utasokat is említenek. Francois Hollande francia elnök szerint a katasztrófának valószínűleg nem voltak francia áldozatai, és a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint vélhetően magyar utasok sem voltak a gépen, de a szaktárca még várja a hivatalos értesítést a francia Belügyminisztérium és a német Külügyminisztérium krízisközpontjától a lezuhant gép utaslistájával kapcsolatban, ahol egyelőre még zajlik az áldozatok azonosítása. Az azonosítást nehezíti, hogy a repülő a schengeni térségen belül repült, ezért az utasok nemzetiségéről nem készült nyilvántartás.

Főhajtás a Joseph-König gimnázium bejárata előtt a németországi Haltern am See városban. A gimnázium 16 tanulója és 2 tanára is a lezuhant gépen utazott.Fotó: Rolf Vennenbernd / MTI

Az Airbus 320-as típusú gép Alpes-de-Haute-Provence megyében, Prads-Haute-Bléone falu mellett zuhant le, ahol a francia csendőrség két helikoptere találta meg. A flightradar24.com adatai szerint a repülőgép utolsó ismert helyzete helyi idő szerint 10.40-kor volt. A gép 38 ezer láb magasságban repült, egy perce volt az utazó magasságon, amikor süllyedni kezdett, majd 10.53 perckor szerencsétlenséget szenvedett. Az adatok szerint a gép 8 percig folyamatosan süllyedt mintegy 3-4000 láb percenkénti rátával, majd 6800 láb (2000 méter) magasságban tűnt el a radarok képernyőjéről. A francia légi irányítás először még azt közölte, hogy a gép vészjelzést adott le 10.47-kor, de a francia polgári hatóság tájékoztatása szerint valójában a légiirányító döntött úgy, hogy vészhelyzetben lévőnek nyilvánítja a repülőt, miután minden kapcsolatot elveszített annak legénységével.

Hozzátartozók vigasztalják egymást a barcelonai El Prat repülőtéren. A gépen 45 spanyol utas tartózkodott.Fotó: Emilio Morenatti / MTI/AP

A baleset körülményei arra engednek következtetni, hogy valószínűleg nincs túlélője a repülőkatasztrófának - közölte a francia elnök. Hollande nem sokkal a gép lezuhanása után telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral, aki szerdán a katasztrófa helyszínére utazik, valamint találkozott VI. Fülöp spanyol királlyal is, aki éppen kedden érkezett Párizsba hivatalos látogatásra. A spanyol uralkodó lemondta a tervezett programot, és bejelentette, hogy azonnal felkeresi a tragédia helyszínét. A három ország hatóságai együttműködnek a baleset okainak feltárásában és a hozzátartozók támogatásában.

A francia hatóságok több száz csendőrt és tűzoltót mozgósítottak a kutatási-mentési akció keretében, miközben egy szemtanú arról számolt be, hogy látta a roncsokat, és nincs kétsége afelől, hogy a gép egy sziklafalnak csapódott. A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint tucatnyi helikopter vár felszállásra a Seyne-les-Alpes nevű település közelében. Itt állították fel a mentőakció központját és építenek egy kápolnát is a hozzátartozóknak, akiket kérésükre minden további nélkül a helyszínre szállítanak. A környék nehezen megközelíthető, szakadékokkal teli, meredek vidék. A holtestek kiemelését helikopterekkel fogják megkezdeni, ami több napig is eltarthat, a katonák és a csendőrök pedig gyalog közelítik meg a helyszínt. Christophe Castaner, a régió nemzetgyűlési képviselője - aki helikopterről megtekintette a baleset helyszínét - azt írta a Twitteren, hogy a gép teljesen szétroncsolódott, "nincs más (a helyszínen), csak törmelék és holttestek".

A lezuhant gép maradványaiFotó: Thomas Köhler / MTI

Egyelőre semmilyen feltételezés nem zárható ki a katasztrófával kapcsolatban – hívta fel a figyelmet Manuel Valls francia miniszterelnök. A Germanwings és a Lufthansa szakértői is a helyszínre utaztak, hogy minél hamarabb kiderítsék, pontosan mi történhetett.

A járatot a Germanwings D-AIPX lajstromjelű Airbus A320-asa teljesítette. A 24 éves gép a Lufthansánál állt forgalomba 1991 februárjában, 2003-óta pedig a légitársaság leányvállalata, a Germanwings üzemeltette. A cégnek 81 gépes flottája van, a gépek átlagos életkora 9,2 év.

Az Airbus 320-as útvonala és eltűnési helyeFotó: Zipi / MTI

A lezuhant repülő jó műszaki állapotban volt, körülbelül 58 300 repült órája volt 46 700 repüléssel, és a baleset szempontjából nem volt fontos a kora - közölte Thomas Winkelmann, a Germanwings vezérigazgatója. Elmondása szerint a gép hétfőn esett át a legutóbbi rutinellenőrzésen, nagyobb átvizsgáláson (úgynevezett C-Check-en) pedig 2013 novemberében volt. A gépet vezető pilóta több, mint tíz éve dolgozott a Lufthansa, illetve a Germanwings kötelékében, a típuson több mint 6 ezer repült órája volt. A baleset pillanatában a meteorológiai körülmények sem voltak különösebben rosszak, sütött a nap.

A társaságnak eddig egyetlen gépét sem érte légi katasztrófa. "Ha a félelmeink beigazolódnak, akkor ez fekete nap a Lufthansa életében" – mondta Winkelmann. Franciaországban utoljára 2000-ben történt súlyos légikatasztrófa, amikor nem sokkal a párizsi Roissy repülőtérről történő felszállását követően lezuhant egy Concorde gép, melyen 113-an meghaltak.

Hogyan zuhanhat egy gép 8 percig?
A katasztrófa felderítésének egyik kulcskérdése kétség kívül az lesz, hogy miért süllyedt a gép 8 percen át folyamatosan, mielőtt lezuhant volna. Vajon miért csökkentette a repülési magasságot a pilóta jóval az úti cél elérése előtt, ráadásul épp az Alpok felett? Talán a légnyomás miatt? Esetleg tűz keletkezhetett a gépen? Lehetséges volna, hogy a feltételezésekkel ellentétben mégis működési zavar jelentkezett a repülőn, vagy talán mégis eltérítették?
A Flightradar24.com-on végig lehet követni a repülőgép útját, ez alapján a felszállás után 38 ezer lábig emelkedett, amely egy normál utazómagasság. A repülőgép pályája is megfelelő volt, egészen addig, amíg a francia tengerparthoz nem ért. Elvileg ekkor adták le a vészjelzést, innentől kezdve nem változtatott irányt a repülőgép, ami egyenesen repült az Alpok irányába. Az Index Goldea Tamás pilótát kérdezte a történtekről, aki szerint arra lehet következtetni, hogy a pilóták teljesen elvesztették az irányítást a repülőgép felett, és megállíthatatlanul süllyedtek egyenesen a hegyek felé. A két hajtóműből legalább az egyik szinte biztosan működött, máskülönben a gép hamarabb lezuhant volna. Nagyjából 3000 láb/perccel süllyedtek (1000m/perc), ez pedig több szakértő szerint is inkább dinamikusnak lehet nevezni, vészhelyzet esetén ez egy teljesen elfogadható mérték.
Szintén nagyon furcsa, hogy a becsapódás előtt 30-33 perccel jelezték, hogy probléma van, ami nagyon hosszú idő. Normál körülmények között ennyi idő alatt bőven leszállhattak volna egy közeli reptéren. Goldea szerint például ott volt a marseille-i repülőtér, melyet akár 5-10 perc alatt elérhettek volna süllyedés közben, azaz kézenfekvő választás lett volna. Legalábbis abban az esetben, ha a pilóták tudják irányítani a gépet. Goldea azt is kiemelte, hogy sem a francia partok környékén (ahol a meghibásodást jelezték), sem a becsapódás környékén nem volt turbulencia, vagy olyan időjárási körülmény a meteorológiai jelentések szerint, ami arra predesztinálta volt a gépet, hogy lezuhanjon.
Ezek is érdekelhetnek