A kocsányos tölgy a 2015-ös hazai év fája, Európa fájára szavazni lehet

A kocsányos tölgy a 2015-ös hazai év fája, Európa fájára szavazni lehet

Az Országos Erdészeti Egyesület idén 20. alkalommal választotta meg a szakmai közönség szavazatai alapján az év hazai fafaját; a cím elnyerője a kocsányos tölgy lett.

Az erdészeti szakma és kutatás minden évben nagyobb figyelmet szentel az ilyenkor megválasztott fajnak, így 2015-ben a tölgy bemutatása az erdei iskolai programok és az erdészeti ismeretterjesztés kiemelt témája lesz.

 

A hédervári Árpád-faFotó: László Lovag / Indafotó

A kocsányos tölgy akár 40 méter magasra is megnövő fafaj, de korábban ismertek voltak olyan példányai, amelyek magassága megközelítette az 50 métert. Törzsátmérője szintén tekintélyes nagyságot sugall, a svédországi Kvill községben található Rumskullaeken névre keresztelt egyede 14,75 méter törzskerületű. A legidősebb példányt pedig, amely Dániában Jægerspris Nordskov mellett található, 1500–2000 évesre becsülik.

Mai elterjedési területe Európa java részét felöleli, a kontinensen élő 24 tölgyfaj közül a legnagyobb areával rendelkezik. Jelenlegi elterjedési területét az utolsó jégkorszak után kezdte el meghódítani.

Hazánkban nagyméretű példányai már igen megfogyatkoztak, Simonkai Lajos botanikusunk 1871-ben a Szabolcs megyei Halász (ma Nagyhalász) községben 30 méter magas, 14 méter törzskerületű kocsányos tölgyről számolt be, a Vas megyei Zsennye határában álló, közelmúltban elpusztult fa törzskerülete pedig 10,2 méter volt. A hédervári XV. századi kis templom mellett díszlő Árpád-fát tartják a legidősebb hazai egyednek, életkorát a szakemberek 700 évre teszik, de érdekességként megemlítendő, hogy a nép ezer évesnek mondja.

A magról kikelt egyéves egyedeknél, az ún. magoncoknál szembetűnő jellegzetes rügy- és levélállás az úgynevezett „erdészcsillag": felülről nézve a levelek úgy láthatók, mintha szabályos csillagot formálnak. Az erdészcsillag a hazai erdészek jelképe.

Az év fája mozgalmat Magyarországon az Országos Erdészeti Egyesület 1996-ban indította útjára. Célja, hogy a hazai erdők, őshonos fafajait mind a szakmai, mind a nagyközönség számára bemutassa, közelebb hozza. 2012 óta az Országos Erdészeti Egyesület együttműködik az Év Fája Verseny magyarországi lebonyolításában.

Az Európai Év Fája Versenyben 2015. február 1–28. között nemcsak fafajra, hanem faegyedre is lehet szavazni. Közönségszavazás során dől el, hogy tizennégy versenyző faegyed közül melyik nyerje el a megtisztelő címet. A verseny során Magyarországot egy tatai platánfa képviseli, amire szavazni a www.treeoftheyear.org oldalon lehet.

A 2015-ös év fafajának választott kocsányos tölgyről és az év fája mozgalomról bővebben olvashat a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás pályázatának támogatásával létrehozott www.azevfaja.hu oldalon vagy az Országos Erdészeti Egyesület honlapján (www.oee.hu).

Ezek is érdekelhetnek