Öngyilkos merénylő Isztambul legturistásabb helyén

Öngyilkos merénylő Isztambul legturistásabb helyén

Öngyilkos merényletet követett el egy ismeretlen nő egy Isztambul központjában lévő rendőrőrsön - közölte az MTI.

Az öngyilkos terrorakció január 6-án, Isztambul turisták körében legnépszerűbb részén, a Hagia Sophia múzeum és a Kék mecset közelében történt. A város kormányzójának elmondása alapján a nő megjelent az őrsön, és rossz angolsággal közölte, hogy elvesztette a pénztárcáját. Ezután hozta működésbe a testére erősített robbanóanyagot. A detonáció következtében ő maga azonnal életét vesztette, két rendőrt pedig megsebesített, egyikük könnyebb, másikuk súlyosabb sérüléseket szenvedett, ez utóbbi később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

 

Helyszínelés az öngyilkos terrorakció utánFotó: Sedat Suna / MTI

Az öngyilkos merénylő kilétét nem tudták megállapítani, de nem sokkal a robbanás után a szíriai rezsimmel is kapcsolatban álló, szélsőbaloldali Forradalmi Népfelszabadító Párt-Front (DHKP-C) magára vállalta a terrorcselekmény elkövetését. Ez a szervezet állt annak a merényletben a hátterében is, amelyet 2013 februárjában követtek el az ankarai amerikai nagykövetség ellen, s amelyben a merénylő és egy biztonsági ember vesztette életét.

A Konzuli Szolgálat honlapján Törökország már korábban is az utazásra nem javasolt térségek listáján a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok között szerepelt, de az öngyilkos merénylettel kapcsolatban a Konzuli Szolgálat egyelőre nem adott ki külön közleményt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium azonban felhívja a listán szereplő országokba utazók figyelmét, hogy "különös körültekintéssel készüljenek fel utazásukra, tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás idején, illetve lehetőség szerint, a körülmények javulásáig egyes helyekre való utazásukat halasszák későbbre".

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek