Hosszú lépés diákvonat és több célpont: itt az új vasúti menetrend

Hosszú lépés diákvonat és több célpont: itt az új vasúti menetrend

Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-től életbe lépő vasúti menetrendet - írja közleményében a MÁV-START. Mutatjuk a legfontosabb változásokat.

Átláthatóbb lesz a vonatok számozása

Az új vasúti menetrendben maximum négy karakterből álló betű- és számsorokból tájékozódhatunk, hogy az adott vonat merre és milyen megállási renddel közlekedik. A betűk a vonatnemre utalnak, azaz például S jelzi a személyvonatot, G a gyorsított személyvonatot, míg a zónázók a Z megjelölést kapták. A számok pedig a városi közlekedésben megszokott viszonylatokhoz hasonlóan az útvonalat azonosítják.

Folytatódik a vasút korszerűsítése

2015 végéig negyvenkét új beszerzésű FLIRT-motorvonat áll forgalomba a fővárosi agglomerációs vonalakon. Megszépül több vasútállomás, és folytatódnak a vonalátépítések is.

Új járat a budai agglomeráció és Dél-Pest között

A tavaly bevezetett Kőbánya-Kispest–Kelenföld–Székesfehérvár között közlekedő G43-as gyorsított személyvonat mellett S36-os jelzéssel Kőbánya-Kispest és Tárnok között is átlós viszonylatot alakítottak ki. Kőbánya-Kispest és Kelenföld között az eddigi egy órás követési idő helyett így már félóránként kínál közvetlen és gyors eljutási lehetőséget a vasúttársaság.

Fotó: Kispala1994 / Indafotó

 Új, gyorsabb eljutást biztosító diákvonatok a keleti országrész és Budapest között

Elsősorban a fővárosban tanulók számára nyújt gyorsabb, kényelmesebb utazást a Sátoraljaújhely és Budapest között pénteken, visszaútban pedig vasárnap, huszonöt perccel rövidebb menetidővel közlekedő Hosszú lépés diákvonat, amely Mezőkövesd és a főváros között nem áll meg. A vasárnapi Hétmérföldes vonat Debrecentől megállás nélkül halad, így húsz perccel rövidebb menetidővel jut el Zajtáról Budapestre.

Jelentősen csökken a menetidő Bajára és Szekszárdra is. A pálya korszerűsítése és a menetrend változása révén Budapest és Baja között általánosságban fél órával csökken a menetidő. A légkondicionált, alacsonypadlós Desiro motorvonatokból álló expressz vonatok két és fél óra alatt teszik meg a Kelenföld és Baja közti távolságot.

Több InterCity vonat Szeged és Budapest között

December 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik a két nagyváros között, országos szinten az egyik legsűrűbb vonatközlekedést nyújtva.

Hortobágy EC, Avala EC – az új közvetlen bécsi kapcsolatok

Átszállás nélkül kínálnak közvetlen eljutási lehetőséget a vasúttársaság új járatai a keleti országrész és az osztrák főváros között. Az étkezőkocsival közlekedő Hortobágy EuroCity Debrecenből, az Avala EC pedig Belgrádból indulva, Kőbánya-Kispesten és Kelenföld állomáson át teremt új eljutási lehetőséget Bécsbe. Mindkét járat az utazók számára optimális időpontban közlekedik, egyúttal átszállásmentes kapcsolatot nyújt Bécs és Szolnok, Cegléd, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kecskemét, Hajdúszoboszló között.

Az új vonatokkal napi 12 vonatpárra bővül a Budapest és Bécs közötti közvetlen eljutási lehetőség. A vonat indulásához új, kedvezményes ajánlatokat dolgozott ki a MÁV-START Debrecen vagy Kecskemét és Bécs közötti viszonylatban.

Bővülő nemzetközi vonatkínálat

Új vasúti összeköttetést biztosít Pozsony, Prága és Berlin érintésével Budapest és Hamburg között a MÁV-START, egyúttal ötven perccel csökken a Zürich és Budapest közti kapcsolatot jelentő Wiener Walzer EuroNight éjszakai vonat menetideje. Budapest és Szófia között a Serdika vonatpár teremt összeköttetést, a Citadella EuroCity vonatpár pedig ismét Budapest és Ljubljana között közlekedik.

A magyar és a szerb főváros között biztosít új kapcsolatot az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatpár, amely a nyári szezonban hetente egyszer közvetlen eljutási lehetőséget nyújt Budapest és Thessaloniki között. Nyáron hetente háromszor indulnak vonatok az Adriai-tengerhez, kétszer pedig a Fekete-tengerhez. Split mellett már Rijekát és Várnát is közvetlen vonat köti össze Budapesttel. Kijev és Budapest között a Latorca IC közlekedik, hetente 3-szor Lvov-i kocsival, a korábbi Tisza expressz pótlásaként.

A 2014. december 14-től érvényes menetrendről részletes tájékoztatás található a www.mav-start.hu honlapon, információ kérhető a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek