Lakosztályokat épít repülőire az Etihad

    Decembertől már saját lakosztályt lehet foglalni az Etihad A380-asán, amihez természetesen privát kiszolgálás is jár.

    Az Etihad légitársaság nyilvánosságra hozta terveit háromszobás lakosztályáról, amit az A380-as gépeibe fog beépíttetni azok számára, akiknek már az első osztály sem elég jó. A lakosztályon egy kétágyas szoba, privát fürdőszoba zuhanyzóval és egy társalgó is található, illetve természetesen személyes komornyik is jár hozzá.

    Fotó: Etihad AirwaysForrás: Travelo

    Ezek a luxuskabinok decembertől elérhetők, amikor megérkezik a 10 megrendelt kétszintes repülőgép közül az első. A 125 négyzetméteres rezidencia – ahogy a légitársaság hívja – valószínűleg a legnagyobb légi „ingatlan". A foglalási díj körülbelül 21.000 dollár (4 millió 600 ezer forint körül) lesz egy útra egy jellemző, például Abu Dhabi-London útvonalon – ahogy a légitársaság vezetői elmondták, ez még mindig olcsóbb, mint egy privát repülőgépet bérelni.

    Az Etihad minden A380-asának felső szintjén lesz egy ilyen „túlméretezett kabin", de a hagyományos első osztályon ülők is 74%-kal több helyet kapnak, mint jelenleg. A „first apartment"-nek nevezett osztályon – ami így nem keverhető össze a first class-szal – többek között egy teljesen vízszintes ágy, ülősarok fotellel, minibár és forgatható tévéképernyő is lesz. Ha kimennének a lakosztályból, az utasok egy, az első és a business osztályon utazók által is használható lounge szobába is mehetnek, ahol élőben közvetítenek például sportműsorokat és híreket.

    Természetesen az Etihad nagy riválisa, az Emirates sem ül tétlenül a babérjain: néhány éve zuhanyzókat telepített A380-asának első osztályára, nemrég pedig bejelentette, hogy teljesen zárt hálószobákat fog kínálni a gépen szobaszervizzel és személyes utaskísérővel.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!