Péntektől francia élvezet vásznon és tányéron

Pénteken indul és március végéig tart az idei Frankofón Fesztivál, amelyen francia színdarabokat és filmeket éppúgy nézhetünk, mint ahogy algériai uzsonnát vagy libanoni reggelit készíthetünk a hétvégi főző kurzusokon.

A frankofónia (a franciául beszélő és francia kultúrát ápoló emberek közössége) nemzetközi ünnepnapja március 20., ezen a napon az iskolák franciául tanuló osztályaiban a tanárok rendhagyó nyelvórát tartanak. De ebből az alkalomból rendezik meg minden év tavaszán a Frankofón Fesztivált is, amelynek a francia nyelv és a közösség kulturális sokszínűségének népszerűsítése a célja.

Sanzonoktól a francia konyháig

Idén országszerte több mint ötven, többségében ingyenes program várja azokat, akik szeretnének közelebb kerülni a frankofón világhoz. Nézhetünk francia színdarabokat, hallgathatunk sanzonokat, részt vehetünk a francia kultúráról szóló szemináriumokon, beszélgethetünk franciául író görög íróval és francia filmrendezőkkel, miközben a francia konyhával is megismerkedhetünk. A Café Dumas március 8. és 30. között gasztronómiai hétvégéket tart, ahol hazánk mellett Libanon, Algéria, Görögország és Franciaország konyhaművészetének legjavát kínálja. A rendezvénysorozatot a világ számos pontján megtartják, nálunk 14. alkalommal rendezik meg.

Diego StarFotó: Metafilms

 Ezzel párhuzamosan számos iskolai és egyetemi rendezvény is ösztönzi a franciául tanuló diákokat és tanáraikat, hogy a francia nyelvet a tanórákon kívül is használják. Dalverseny, képregényrajzoló pályázat, fotópályázat, színjátszás, szavalás, tollbamondás, valamint irodalmi, költészeti, nyelvészeti, újságírói és fordítói műhelyek keretében tehetik majd próbára tudásukat.

Mehetünk moziba is

A frankofón filmművészet ugyanis a Frankofón Filmnapokon mutatkozik be, amelyet február 28. és március 9. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartanak, illetve március 7-től további öt nagyvárosban. Mivel januárban Görögország vette át az Unió soros elnöki tisztjét, ezért a filmnapok a Kis-Anglia (Mikra Anglia) című görög romantikus drámával nyílik meg.

A filmmustra tizennégy ország közel negyven játék- és rövidfilmjét vonultatja fel, ahol hazánkban eddig még sosem vetített alkotásokat nézhetünk meg, közül négy ráadásul premier előtti bemutatónak számít. A filmnapok idén először versenyfilm-kategóriával is jelentkezik, amely olyan filmekre hívja fel a figyelmet, amelyeknek még nincs magyarországi forgalmazója. A TV5 Monde televíziós csatorna 1000 eurós díjat ajánl fel annak a magyar forgalmazónak, amely a közönségdíjas filmet a későbbiekben forgalmazni fogja.

Travelo tipp
Február 28. péntek
18.30 Díszterem - Kis-Anglia - görög romantikus dráma, 160'
Március 3. hétfő
21.00 Csortos terem - Egy modern griot története - csádi dokumentumfilm 58'
Március 6. csütörtök
16.30 Díszterem - Egyenlőség, testvériség - belga-francia dráma 120'
Március 7. péntek
17.00 Csortos terem - Zarafa - francia-belga animációs film 78'
vagy 17.00 Díszterem Szerelem a felhők felett - francia vígjáték, 96'
Márcis 8. szombat
15.00 Díszterem - Diego Star - kanadai-belga dráma, 91'

 Az Uránia moziban a francia filmnapokon (február 28. - március 9.) a teljes árú belépő 1000, a kedvezményes jegy 700 forintba kerül, de ötalkalmas bérletet 4000, tízalkalmasat pedig 7000 forintért vehetünk.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek