Egy turistajeggyel egész Tatát bejárhatjuk

Szerda óta már turistajeggyel is utazhatunk a tatai helyi közösségi buszjáratokon.

2014. január 1-től a Vértes Volán Zrt. által üzemeltetett városi buszjáratokon a turisták turistajegyet is válthatnak, amely két menetjegy árába, vagyis 460 forintba kerül. Ezért a vásárlás napján korlátlanul utazhatnak a városban közlekedő helyi járatokon, valamint Tata város közigazgatási területén belül a helyközi viszonylatban közlekedő buszokon.

A buszokkal a legfontosabb közlekedési csomópontok (vasútállomás, központi buszállomás) mellett többek között a vár, az Öreg-tó, a Fényes Fürdő, az Angolpark, a remeteségpusztai városrész (nívós szálláshelyek, golfpálya, kalandpark) és a település más látnivalói is könnyen elérhetőek. Szintén helyi járat közlekedik a közigazgatásilag Tatához tartozó, a Gerecse festői környezetében fekvő Agostyánba. A Gerecse Natúrpark kapujának is tekinthető falu közelében arborétum és az ökofalu jelent szabadidő eltöltési lehetőséget.

A turistajegy bevezetése része Tata és térsége turisztikai fejlesztési stratégiájának, amelynek lényege a természeti értékek hosszú távú megőrzése és bemutatása. Az autómentes közlekedési formák (pl. kerékpározás, természetjárás, városnéző kisvonat, sétahajó) népszerűsítésén túl, a közösségi közlekedésre való igény felkeltését és annak egyre gyakoribb használatát szeretnék elérni a város vezetői.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek