Kiemelt térség lett a Tokaji Borvidék

A borászat mellett az idegenforgalmat is fejlesztik, összesen 33 milliárd forintból.

Kiemelt fejlesztési térséggé nyilvánította a 27 települést magában foglaló Tokaji Borvidéket a kormány. A döntés, amelynek nyomán az állami források elosztásánál a Tokaj-hegyalja régióból beérkező pályázatokat súlyozottan veszik majd figyelembe a támogatások odaítélése során, fontos lépés az ezzel egyidejűleg elfogadott BOR-VIDÉK Tokaj Hegyalja Nemzeti Program elindításához.

A program a nemzetközi szinten is kiemelkedő adottságokkal rendelkező borvidék komplex gazdasági térségként történő felemelését tűzte ki célul; sarokkövei a szőlészet és borászat, a gazdaság, az infrastruktúra, valamint a turizmus fejlesztése.

A kormány a megvalósításra mintegy 33 milliárd forint hazai és európai uniós forrás átcsoportosítását hagyta jóvá, a későbbiekben pedig további források bevonására is sor kerülhet a program sikere érdekében.

Az összeg egy részét közvetlenül a borágazat fejlesztését célzó beruházásokra, más részét hosszú távú programokra fogják fordítani, melyek célja a magasan szakképzett, minőségi munkaerő kiáramlásának megállítása. Ugyancsak a program része az újonnan felálló Tokaji Állami Földalap, amely a minőségi szőlőtermesztésre hajlandó, de tőkehiánnyal küszködő gazdálkodókat – nagyarányú minőségi csere keretében – jó minőségű szőlőparcellákhoz fogja juttatni.

A nevesített beruházási célok között számos, a turizmus és az infrastruktúra fejlesztését célzó, illetve energetikai projektet is előirányoztak. Így a program céljai közé tartozik a borvidéken átmenő nehéz tehergépjármű-forgalom korlátozása, valamint a borvidéki dűlőúthálózat átfogó korszerűsítése. Már az idegenforgalmi fejlesztések közé tartozik a teljes térséget behálózó kerékpárút-hálózat, valamint lovastúra útvonal-hálózat megtervezése, továbbá a borvidék egyes veszélyeztetett pincesorainak rekonstrukciója. A helyi gazdaság fejlesztése érdekében pedig „Tokaj Hegyalja" néven helyi pénzt és védjegyrendszert vezetnek be. Emellett jelentős támogatás jut majd termálkutak fúrására és geotermikus fűtési rendszerek építésére is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek