Februárban indulhat a Budapest-Tunisz járat

A Tunis Air visszatér Magyarországra, így ha minden jól megy, februárban már közvetlen repülhetünk Észak-Afrikába.

  

Forrás: Travelo

 Szinte biztos, hogy 2014 tavaszán újraindítja menetrendszerinti Tunisz-Budapest járatát Tunézia nemzeti légitársasága - írja a Turizmus Online. Értesüléseik szerint novemberben ugyanis Budapesten tárgyalt a Tunis Air három képviselője, akik a jövő évi járatindítás előkészítésén dolgoztak.

A megbeszélés alapján februártól vagy áprilistól indulnának a tuniszi járatok, kezdetben hetente vagy heti két alkalommal, és bár a hazai utazásszervezők a korábbi kezdést támogatnák, azt még nem tudni pontosan, mikor száll fel az első tuniszi járat Ferihegyről. Az útvonalon mindenesetre várhatóan 126 és 162 közötti ülésszámú repülőgépek közlekednek majd, a négy géptípussal repülő Tunis Air az igények függvényében állít majd be megfelelő kapacitású repülőgépet Budapest felé.

Két év szünet után áprilisban nyílt újra a Tunéziai Turisztikai Hivatal budapesti irodája, ahol bár a megnyitón az idei évre 25 ezres magyar látogatói számot jósoltak, a november végi adatok szerint, tavalyhoz képest még így is valamivel több, 21 300 magyar turista utazott az észak-afrikai országba.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek