Hajléktalan aludt az elnöki lakosztályban

A luxuslakosztályból egyenesen a börtönbe szállították azt a 48 éves hajléktalan férfit, akire alvás közben találtak rá Pittsburgh egyik legelegánsabb szállodájának elnöki lakosztályában - írja a Tourexpi értesülései alapján a Turizmusonline.hu.

A rendőrség közlése szerint a férfi Los Angelesből származott, és a városon áthaladva jutott volna vissza Kaliforniába, amikor az Omni William Penn Hotelben lefülelték. A férfire a vendégek találtak rá, akik éppen el akarták foglalni szálláshelyüket, amikor beléptek a lakosztályba észrevették, hogy az egyik kanapén egy férfi alszik. A szálloda biztonsági személyzete felkeltette és eltávolította a szobából a betolakodót, és egyből hívták a rendőrséget is.

A szóban forgó szálloda lobbyjaGaléria: Hajléktalan az elnökibenFotó: omnihotels.com

A szálloda rövid közleményben adott magyarázatot a történtekre: az elnöki lakosztály szalonját kis rendezvények, fogadások helyszíneként is szokták használni, egy előző napi rendezvény miatt a lakosztály ajtajai nyitva voltak, és figyelmetlenségből úgy is maradtak. Így tudott bejutni a férfi.

A férfi elmondása szerint már több hónapja tartózkodik Pittsburgh-ben és éppen ott hajtja álomra a fejét, ahol lehetősége van rá. Erre aligha találhatott volna kényelmesebb helyet, mint a 16. emeleten elhelyezkedő lakosztály, amelyben a szalon mellett három hálószoba, konyha, bár és nappali fogadja a vendégeket, melyben kristálycsillárok és egy nagy zongora is található – sorolja a Turizmusonline.hu cikke.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek