Ingyen látogatható Budapest óriásmakettje

Vasárnapig újra megtekinthető Budapest óriásmakettje, amelyet a III. Nemzetközi Makettfesztivál keretében állítottak ki az október végén nyíló budapesti Bálna épületében.

Milyen lehetett volna, vagy milyen lehetne Budapest? - ezeket a kérdéseket állítja a középpontba az ingyenesen látogatható, vasárnap záró fesztivál, amelyen az érdeklődők megtekinthetik a fővárost ötszázszoros kicsinyítésben láttató, fából készült óriásmakettet, hallhatnak szakmai előadásokat, valamint workshopok keretében akár saját maguk Budapestjét is "megépíthetik" - közölte az MTI-vel az eseményt szervező Kortárs Építészeti Központ (KÉK).

A fesztivál előadásain egyebek mellett kiderül, hogy milyen innovatív szerepe lehet a városi környezet kialakításában a makettnek egy olyan korban, amelyben az építészek és a döntéshozók munkáját információs technológiai megoldások sora támogatja. Szó esik arról is, hogy miként érzékelik az ott élők a nagyvárosok mindennapi változásait.

A szombaton és vasárnap tartandó workshopok keretében előad a holland Michiel van Iersel urbanista, aki a városi kulturális innovációval kapcsolatos friss megoldásokat mutatja be a közönségnek. A holland Martijn Engelbregt képzőművész a digitálisan létrehozott és a kézzel tapintható világ kapcsolatáról beszél, Kiss Ádám vizualizációval foglalkozó művész pedig a főváros óriásmakettjén tart kísérleti vetítéseket.

A program keretében a résztvevők új maketteket készíthetnek vagy akár ezeket digitális modellekkel keverve "átírhatják a város múltját és jövőjét" - olvasható a KÉK honlapján. A gyerekeket makettkészítő sarok várja a regisztrációhoz kötött eseményen.

Budapest óriásmakettje a hetvenes években készült, hogy segítse a város jövőjéről való gondolkodást. A modellbe így évről-évre bekerültek a Budapest városképét leginkább meghatározó új épületek.

A mintegy 250 négyzetméter alapterületű, több különálló darabból álló - ezért nehezen kiállítható - installációt korábban több külföldi kiállításon - többek közt Párizsban, Rómában, Bécsben és Berlinben - is közszemlére tették.

Az eseményről bővebb információ a KÉK honlapján, vagy az esemény Facebook-oldalán olvasható.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek